Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A távoktatásra való átállás most nehezíthette a szakdolgozatot írók helyzetét is, leginkább a jó időbeosztáson múlhat a leadásig sok minden. Itt van néhány hasznos tipp, ha még hátravan az utolsó nekifutás.
Határidő
Bár a legtöbb egyetemen 1 vagy 2 héttel kitolták a szakdolgozatok leadási határidejét, érdemes odafigyelnetek, hogy ezt a plusz időt tényleg a javatokra tudjátok fordítani. Amennyi teendőtök még hátravan a dolgozattal, tervezzétek meg, gondoljátok át, hogyan érdemes foglalkozni vele a maradék időben.
Sok kicsi sokra megy
Bár az új távoktatási rendszer miatt most még nehezebb lehet a mindennapjaitokban foglalkozni vele, higgyétek el, már az is sokat jelent, ha napi egy órát rá tudtok szánni. Ezek a kis foglalkozások aztán össze fognak adódni a végén, és hálásak lesztek.
Konzultáció
A tanárt elérni most is kihívás lehet, ezért ügyeljetek rá, hogy minden fontos dolgot meg tudjatok beszélni. Emailezés helyett például javasoljátok akár a videóhívást, így sokkal több mindent, sokkal rövidebb idő alatt át tudtok beszélni, ha szükséges.
Távolabbról nézni
Egy lépéssel hátrabbról mindig másképp tudtok ránézni a dolgozatra, így újabb észrevételeitek lehetnek vele kapcsolatban, sokat javíthattok így rajta. De akár az is hasznos lehet, ha a leadás előtt egy barátotoknak is megmutatjátok, ők is hozzátehetnek végső soron.
Milyen lehetőségeket kínálnak a könyvtárak veszélyhelyzet idején?
A koronavírus miatt a könyvtárak is ideiglenesen bezártak, ami rengeteg diáknak okoz nehézséget a tanulásban, beadandók megírásában, vizsgákra való felkészülésben, illetve szakdolgozatírásban. Hogyan orvosolják a kialakult helyzetet a fővárosi és vidéki könyvtárak? Utánajártunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.