Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Összeszedtük, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnetek a tanulmányi ösztöndíj igénybevételénél és mire kell figyelnetek.
A tanulmányi ösztöndíj egy tanulmányi félév időtartamára adható. Ahhoz, hogy ösztöndíjra jogosultak legyetek, legalább egy félévet teljesítenetek kell. Illetve sajnos csak akkor vagytok jogosultak az ösztöndíjakra, ha államilag támogatott képzésen tanultok. A felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50%-a részesülhet tanulmányi ösztöndíjban, mégpedig olyan módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva öt százalékának megfelelő összeget.
Ahogy már többször írtunk róla, a hallgatói normatíva összege 2020-ban 30 százalékkal emelkedett, 166 600 forintra. Ez az emelés érinti a tanulmányi ösztöndíjat és a szociális támogatásokat is. Bár az ösztöndíj havi összege felsőoktatási intézményenként eltérő, nem lehet alacsonyabb a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százalékánál.
Hogyan dől el, hogy kaphattok-e tanulmányi ösztöndíjat?
Amikor meghatározzák, hogy kik és hányan részesülhetnek tanulmányi ösztöndíjban, akkor biztosítani kell, hogy az azonos vagy hasonló tanulmányi kötelezettség alapján elért eredmények összemérhetőek és az így megállapított ösztöndíjak azonos mértékűek legyenek. Ahogy azt fentebb írtuk legkorábban a 2. félévtől vagytok jogosultak tanulmányi ösztöndíjra, hiszen az intézmény a teljesített kreditek alapján határozza, hogy megkaphatjátok-e.
Ha korábban más felsőoktatási intézményben folytattatok tanulmányokat, akkor a fogadó felsőoktatási intézmény térítési és juttatási szabályzata alapján rendelkeznek arról, hogy milyen feltételekkel kaphattok ösztöndíjat.
Februártól pályázható ösztöndíjak
A tavaszi félévben is van lehetőség ösztöndíjakra pályázni, ezért is érdemes már az első félévben jól teljesíteni. A februártól megpályázható ösztöndíjakról itt írtunk korábban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).