Egy friss felmérés szerint másfél millió hajléktalan diák van

A tanulmány szerint másfél millió amerikai diák hajléktalan ma az Egyesült Államokban. A számuk rövid idő alatt megduplázódott.

  • Eduline

A National Center for Homeless Education legfrissebb, a 2017-18-as tanévre vonatkozó adatai szerint már másfél millió diák volt legalább átmenetileg hajléktalan a tanév során - írja a BBC. 2004-2005-ben még csupán 680 ezren voltak hajléktalanok. Tehát tizenhárom év alatt több mint megduplázódott a hajléktalan diákok száma az Egyesült Államokban.

A hajléktalanság pedig nem csak egy gazdasági helyzet, nagyban befolyásolja a diákok tanulmányi eredményeit is. A jelentés szerint a hajléktalan diákok kevesebb, mint harmada tudott megfelelően olvasni, matekból és a természettudományos tárgyakból pedig még ennél is rosszabbul teljesítettek.

A hajléktalanság okaira több magyarázat is lehet, de a három legfőbb oknak a lakáspiaci válság, a munkahelyek megszűnése, és a függőségek, de nagy szerepe van az iskolások hajléktalanná válásában a családon belüli erőszaknak is - írja az oldal.

A legtöbb szakértő szerint a megoldás abban rejlik, hogy megfizethető áron kéne több lakást biztosítani a családoknak és a diákoknak, valamint támogatást kéne nyújtani azoknak a családoknak, ahol az említett traumák vagy függőségek jelen vannak. Ezen felül fontos nyomon követni, hogy a diákok hogyan teljesítenek hosszabb ideig az iskolában, mivel a hajléktalanság hatása akkor is megmaradhat, ha már ismét van hol lakniuk.

Lövöldözés volt egy texasi egyetemen: ketten meghaltak

Lövöldözés volt a texasi főváros, Austin egyetemének egyik campusán hétfőn, ketten meghaltak, egy sebesültet pedig életveszélyes állapotban kórházban ápolnak - jelentette be az austini rendőrség.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

Lannert Judit: Rugalmasabb napkezdés, hosszabb szünetek és több mozgás jöhet az alsó tagozatokban szeptembertől

Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu