Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Az első félévben nem igényeltetek diákhitelt, most viszont szükségetek lenne rá? Mutatjuk, hogyan és mekkora összeget igényelhettek tavasszal.
Ha úgy érzitek, a tavaszi félévben nem fogtok kijönni a szülőktől kapott pénzből/fizetésetekből, igényelhettek diákhitelt akkor is, ha az őszi félévben ezt nem tettétek meg. Ugyanis a szabad felhasználású Diákhitel1-et és az önköltségre fordítható Diákhitel2-t is egy tanulmányi félévre (5 hónapra) lehet igényelni.
Azok kaphatják meg a kölcsönt, akik még nem töltötték be a 45. életévüket, és az adott félévre beiratkoztak - vagyis passzív szemeszterben nem kaphattok kölcsönt. A diákhitelt 11 szemeszterre lehet felvenni. Osztatlan képzés esetén, ha a képzési idő meghaladja a 11 tanulmányi félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.
A Diákhitel1-et állami ösztöndíjas és önköltséges hallgatók is felvehetik, akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanulnak. Havi 15-70 ezer forintos kölcsönhöz juthattok, amelyet egy összegben vagy havi utalással is kérhettek.
A tavaszi szemeszterben először március 13-án utalnak - ahhoz, hogy ekkor megkapjátok a kölcsönt, február 15-ig kell igényelnetek. Ezután minden hónap 15-ig kérhetitek a hitelt, amelyet egy hónappal később folyósítanak: a korábbi hónapokra járó összeget is utalják, tehát akár a félév közben is hozzájuthattok akár 350 ezer forinthoz. Az utolsó utalás napja június 15.
A Diákhitel2-t csak az önköltség fedezésére használhatjátok, maximális összege is ezzel egyenlő. A Diákhitel Központ a pénzt közvetlenül az egyetemnek/főiskolának utalja. A hitelt felvehetitek az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díjra is.
Jó hír, hogy 2020-ban nem nőttek a hitelek kamatai: a Diákhitel1-é 1,99 százalék, a Diákhitel2 kamatmentes, míg az ősszel bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel kamata szintén 1,99 százalék marad, sikeres nyelvvizsga esetén pedig 0 százalék lesz. Ez utóbbi 50-500 ezer forintos kölcsönt aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve olyanok vehetik fel, akik a tanulmányaikat már befejezték, de nyelvvizsga hiányában még nem kapták meg a diplomájukat. Itt találjátok a részleteket.
Ha állami ösztöndíjas képzésben tanultok, a második félévtől már kaphattok tanulmányi ösztöndíjat is az őszi vizsgák eredménye alapján: arról, hogy milyen összegre számíthattok, itt olvashattok.
Egyetemi ösztöndíjak: ezekre pályázhattok februártól
Milyen egyetemi ösztöndíjakra pályázhattok a második, tavaszi félévben? Itt vannak a legfontosabbak.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.