Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bár egyetemre bekerülhettek nyelvvizsga nélkül a 2020-as felvételin is, a diplomához meg kell szereznetek a bizonyítványt. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Minden állami ösztöndíjas képzésen záróvizsgázott hallgatónak a képzési idejének másfélszeresén belül be kell mutatnia a nyelvvizsga-bizonyítványát, ugyanis ha addig nem szerzi meg, több százezres fizetési kötelezettsége lesz. Milyen nyelvizsgát fogadnak el a diplomához?
Az alapszakos diplomához általában egy középfokú (B2-es szintű), komplex, államilag elismert általános nyelvvizsgára van szükség, azonban ezt sem szabad készpénznek venni, ugyanis számos szakon van plusz feltétel, például a meglévőn felül egy szakmai nyelvvizsga teljesítése is kötelező lehet. Ezért mielőtt bármilyen nyelvvizsgára jelentkeznétek, feltétlenül nézzétek meg a szakotokra vonatkozó követelményeket.
Hogyan lehet megszerezni a nyelvvizsgát a diplomához? Ezek a lehetőségek
Még mindig égető probléma sok záróvizsgázott hallgató esetében a diploma megszerzése. Ugyanis hiába a sikeres államvizsga, nyelvvizsga hiányában nem vehették kézbe a diplomájukat. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók és a lehetőségek is, amelyekről fontos tudnotok.
Segítségül itt van egy lista, ahol megtaláljátok az államilag elismert vizsgarendszereket működtető vizsgaközpontokat. Csoportokra bontva láthatjátok például a kétnyelvű, általános nyelvvizsga-bizonyítványt adó vizsgaközpontok listáját, de az egynyelvű, szaknyelvi nyelvvizsga-bizonyítványt adó vizsgaközpontok is a listán sorakoznak. Arról, hogy mi a különbség az egy- és a kétnyelvű nyelvvizsga között, itt olvashattok.
Ha azonban külföldi egyetemre készültök, a nyelvvizsgátoknál már nem elég, ha ezeknek a szabályoknak megfeleltek. Ha német nyelvterületekre vonatkozó követelményekről itt olvashattok, az angolról pedig itt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.