Tanév közben is igényelhettek diákhitelt - mutatjuk, hogyan

Az első hónap után úgy látjátok, több pénzre van szükségetek egyetemistaként, mint amivel eddig kalkuláltatok? Diákhitelt a szemeszter közben is igényelhettek - itt vannak a részletek.

  • Eduline

Nem csak a tanév elején, hanem félév közben is igényelhetitek a szabad felhasználású diákhitel1-et, amellyel havonta maximum 70 ezer forintot kaphattok, minden szemeszterben öt hónapon keresztül. Minden hónap 15-éig kell kérnetek a kölcsönt, amelyet a következő hónap 15-én folyósítanak először. A korábbi hónapokra ekkor kapjátok meg a pénzt, a félév kezdetéig visszamenőleg.

A Diákhitel igénylésének végső határideje az őszi félévben december 15-e, a tavaszi félévben pedig május 15-e. Ha a hitelt ezen határidőket követően igénylitek, csak a következő tanulmányi félévben kaphattok kölcsönt. A hitel feltétele az aktív hallgatói jogviszony: az igénylésről és a további tudnivalókról itt olvashattok.

A tandíjat fedező diákhitel2-t is elvileg bármikor lehet igényelni, de mivel az önköltséget általában október 15-ig kell átutalni az egyetemeknek, főiskoláknak, ezt valószínűleg már nem tudjátok ebben a szemeszterben igénybe venni.

Hogyan finanszírozhatjátok az Erasmust diákhitelből? Itt vannak a tudnivalók

Erasmussal tanulnátok külföldön, de gondot okoznak az anyagiak? A kinti megélhetés finanszírozására felvehetitek a diákhitel1-et. Mutatjuk a részleteket.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.