Így kaphattok havi 100 ezer forintos ösztöndíjat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amelyre színművész szakon tanuló hallgatók pályázhatnak.

  • Eduline

Idén is pályázhatnak színművész szakon tanuló hallgatók a Törőcsik Mari-ösztöndíjra.

Kik jogosultak rá?

Azok a 25 év alatti magyar állampolgárok, akik a pályázat benyújtásának időpontjában a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakjának – a képzés harmadik vagy azt követő félévére bejelentkezett – hallgatói. Ezen felül más forrásból azonos célra ösztöndíjban nem részesülnek, a pályázati felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül csatolták és valamennyi feltételnek megfelelnek.

Mekkora összegre pályázhattok?

Az ösztöndíj havi nettó 100 000 forint összegű ösztöndíjat jelent a 2018/2019-es tanévben.

Fontos, hogy ösztöndíjat a 2018/2019-es tanévben összesen két pályázó kaphatja meg.

Erről az ösztöndíjról bővebben itt olvashattok.

Egészségügyi alapképzésen tanultok? Akár 640 ezer forintos ösztöndíjat is kaphattok

Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.