Hatalmas botrány robbant ki az orvosi egyetemeken, áll a bál a felvételi körül Japánban

Kilenc japán orvosi egyetemen manipulálták a felvételiket, hogy a férfi felvételizők vagy az ott végzettek rokonai előnybe kerüljenek - közölte pénteken a japán oktatási minisztérium.

  • MTI

A minisztérium augusztusban kezdett vizsgálatot az egyetemek felvételi eljárásaival kapcsolatban, miután kiderült, hogy a Tokiói Orvostudományi Egyetemen diszkriminálták a női jelentkezőket és azokat, akik korábban már sikertelenül felvételiztek. 

A most közzétett eredmény szerint Japán 81 orvosi egyeteme közül kilenc manipulálta a felvételit. Az egyetemek, köztük a Tokiói Orvosi Egyetem, a Dzsutendo Egyetem, a Sova Egyetem és a Nihon Egyetem elismerte a szabálytalanságokat. Sibajama Maszahiko oktatási miniszter mély csalódottságának adott hangot a vizsgálat eredménye miatt, és elrendelte, hogy az érintett egyetemek "azonnal, udvariasan oldják meg a kérdést, tekintettel a felvételizők helyzetére". A felvételik a következő tanévre már elkezdődtek.

Női vezetőt választottak a botrányba keveredett japán egyetem élére

Az intézmény történetében először választottak női elnököt a tokiói orvostudományi egyetemen; a szerdai szavazást az után tartották, hogy júliusban lemondott Szuzuki Mamoru előző elnök, mert kiderült, hogy tudtával éveken át manipulálták a felvételi pontszámokat, a nőkét csökkentve, egyes férfiakét megemelve.

A tárca vezetője bejelentette: olyan szabályozást készítenek elő, amely biztosítja a tisztességes felvételi vizsgát a 2020-as tanévtől. A minisztériumi vizsgálaton a St. Marianna Orvosi Egyetem is fennakadt: felmerült a gyanú, hogy előnyben részesítették a férfi jelentkezőket és azokat, akik először felvételiztek, ám az intézmény szerdán tagadta, hogy szabálytalanságot követtek volna el. A tárca arra utasította az egyetemet, hogy felvételi eljárását egy független szakértői bizottsággal világíttassa át, de az iskola közölte, hogy nem tervez ilyesmit.

A vizsgálat szerint több mint 10 egyetemen előfordult, hogy feltüntették a felvételizők lapján, ha egykori hallgatók vagy tanárok rokonai voltak, és figyelembe vették a végzet diákok vagy vezető egyetemi tisztviselők ajánlásait. A minisztérium ezeket az intézményeket is felszólította, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton. A tárca az orvosi egyetemeken kívül a többi egyetemet is utasította, hogy vizsgálják felül saját felvételi gyakorlatukat. 

A felvételi vizsgák manipulálásával kapcsolatos botrány miatt egyes egyetemek csökkentették a következő évre sikeres felvételit tevő diákok létszámát, hogy a felvételi eljárás szabálytalansága miatt korábban hátrányba került jelentkezőket felvehessék.

Becsapták a felvételizőket az egyik japán egyetemen, most kárpótolják őket

Csaknem száz, korábban becsapott felvételiző kezdheti meg tanulmányait jövőre a tokiói orvostudományi egyetemen, amelyről idén nyáron kiderült, hogy éveken át manipulálta a felvételi pontszámokat, a nőkét csökkentve, egyes férfiakét pedig megemelve, hogy inkább az utóbbiak jussanak be az intézménybe.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.