Milliárdokat kap a Pécsi Tudományegyetem

Fennállása óta a legmagasabb összegű kutatásfejlesztésre költhető forrást nyerte el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a napokban, így a következő két évben mintegy 2,3 milliárd forintot költhet versenyképességének növelésére.

  • Eduline

Bódis József orvosprofesszor, a PTE rektora az intézmény szenátusának csütörtöki díszdoktoravató ülésén elmondta, hogy a projekt keretében a Kaposvári Egyetemmel közösen nyílik lehetőség tudásbázisuk minőségi fejlesztésére.

 

Az európai uniós támogatás elsősorban a népbetegségekkel, az idegtudományokkal és a mesterséges intelligenciával, továbbá a környezetvédelmi, környezetgazdálkodási elvek érvényesítésével kapcsolatos kutatásokat, a különböző eljárások fejlesztését, s egyebek mellett kutatócsoportok kialakítását segíti.

MTI 

Hozzászólások

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.