Bankszámlák diákoknak: tanulópénz?

Ingyenes számlavezetés és pénzfelvétel, ajándékok, utalványok – ilyen kedvezményekkel igyekeznek magukhoz édesgetni a bankok az egyetemi beiratkozáshoz számlanyitásra kötelezett diákokat -írja a HVG.

  • Eduline

Megéri tanulni – bankolási szempontból mindenképpen. A szeptemberben felsőfokú tanulmányaikat kezdő elsős egyetemistáknak a beiratkozáskor már saját bankszámlával kell rendelkezniük, de a diákok a hagyományos „felnőtt” számlacsomagokénál kedvezőbb konstrukciókból válogathatnak. A bankok többsége hallgatói-tanulói jogviszony esetén, illetve bizonyos életkorhatárok között nyit ilyen számlát. A plafon banktól függően, 24–28 éves kor. Az ennél idősebbek elveszítik a korábban nyitott számláik kedvezményeit, és kénytelenek áttérni valamely „felnőtt”-konstrukcióra.

A bankoknak alighanem megéri kedvezményeket adni. A diákok többsége ugyanis tanulmányai végeztével nem vált szolgáltatót, amit a magyar lakosságra általában is jellemző pénzügyi rugalmatlanság mellett a bankszámlaszám-hordozhatóság hiánya is magyaráz. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a mostani gólyák később, diplomájuk révén, viszonylag magas keresetű és így jó hasznot hozó ügyfelekké válhatnak. Hosszabb távú céljaik érdekében a bankok a kifejezetten diákoknak szóló számlakonstrukciókban szívesen lemondanak a számlavezetési díjról, és jellemzően a szokásosnál kisebb tarifákat szabnak a tranzakciós díjaknál is. Az első számlanyitásukra készülő gólyáknak érdemes végigböngészniük a bankok ajánlatait, mielőtt kitöltik a számlaigénylő lapot. Az OTP Banknál egyébként több mint 300 ezer Junior számlát vezetnek, a K&H Banknál pedig több mint 80 ezer folyószámla tulajdonosa tölti még diákéveit, az összes folyószámlaügyfél közel tíz százaléka.

A fiatalok bankfiókba csábítása más módszereket igényel, mint a felnőtteké. Utóbbiak a Raiffeisen Bank minap közölt felmérése szerint jellemzően négy díjtétel (a számlavezetésé, az ATM-ből való készpénzfelvételé, az internetes átutalásé és a csoportos beszedéseké) összehasonlítása alapján választanak, már amennyiben nem kifejezetten a magas betéti vagy alacsony hitelkamatokra vadásznak. Ezzel szemben a diákok a bankok egybehangzó állítása szerint inkább szüleik útmutatása alapján, legtöbbször azok számlavezető bankjában nyitják meg első saját számlájukat. Bankválasztási szempontjuk a számlanyitáshoz kapcsolódó ajándék és kedvezmény is. A többletjuttatás leggyakrabban mobilfeltöltés, ruha-, ajándék- vagy könyvutalvány, ingyenes biztosítás, koncert-, illetve mozijegy.

Fontos szempont a bankfiók közelsége és a pénzintézet fiókhálózatának kiterjedtsége is – az utóbbi korosztálytól függetlenül. De sokan vannak olyanok is, akik a beiratkozás előtti utolsó napokban esnek be egy bankfiókba, és az ajánlatok különösebb összehasonlítgatása nélkül nyitnak számlát. Egyre gyakoribb, hogy a bankok képviselői az egyetemi-főiskolai gólyatáborokban agitálnak. Az ilyen akciók fokozottabb ellenőrzésére lehet számítani az idén, miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nemrégiben 5 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte az Allianz Bankot amiatt, hogy ügynökei a felügyelet szerint félrevezető, nem megfelelő tájékoztatást nyújtva toboroztak ügyfeleket egy főiskolai gólyatáborban. Újabban több bank szponzorációs szerződést köt felsőoktatási intézményekkel, amelyeket némi pénzbeli támogatásért arra kérnek, hogy diákjaiknak az ő szolgáltatásaikat ajánlják. Azokat a hallgatókat pedig, akik az egyetemmel megállapodott bank ügyfelei lesznek, kedvezményekben részesítik. Ilyen együttműködés van például az OTP Bank és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem között.

A diákszámlák díjai jellemzően annyira alacsonyak, hogy ebben csekély terepe marad a bankok közti versenynek. Az viszont különös, hogy miközben tudomásuk van a szülők bankválasztásban betöltött meghatározó szerepéről, a pénzintézetek nemigen ajánlanak kedvezményeket azért, ha szülő és gyermeke egyaránt náluk vezeti számláját. Kivétel a CIB, az FHB és az OTP, ahol akciós betéti ajánlatokkal és a szülő–gyermek közti kedvezményes vagy ingyenes átutalási lehetőséggel próbálják mindkét generációt magukhoz édesgetni. A legelterjedtebb kedvezmény a havi kétszeri ingyenes átutalás a szülőtől a gyerek számlájára, arról pedig a havi kétszeri ingyenes pénzfelvétel. A bankok tapasztalatai szerint ugyanis a szülők, jellemzően állandó megbízásként, viszonylag nagyobb összeget utalnak a hónap első felében, amit a hónap vége felé egy kisebb eseti megbízás szokott követni, mert az apanázst ki kell egészíteni. Hiába ingyenes, vásárlásra szinte sosem használják a diákok a bankkártyájukat, inkább pénzt vesznek fel automatából.

A diákok többsége a tapasztalatok szerint az utolsó pillanatra, a beiratkozás előtti napokra halasztja a számlanyitást. Noha a felvételi értesítőkben nyomatékosan felhívják a gólyák figyelmét a saját bankszámla szükségességére, a tanulmányi osztályok szerint még mindig gyakoriak a „megadhatom-e anyukám számlaszámát” jellegű kérdések a beiratkozási procedúra során.

Kovács Károly

HVG
Hozzászólások

Lannert Judit: Rugalmasabb napkezdés, hosszabb szünetek és több mozgás jöhet az alsó tagozatokban szeptembertől

Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu