1. tévhit: a magyar nyelv megtanulhatatlan

És a világ legnehezebb nyelvei közé tartozik. "Ez az állítás már csak azért sem lehet igaz, mert relatív és objektív módon nem mérhető, hogy egy nyelv mennyire nehéz. Az igaz, hogy mivel a magyar egy nyelvnek sem közeli rokon nyelve, aligha lehet bárki számára nagyon könnyű" - írja a nyest.hu-n megjelent cikkében Fejes László nyelvész, hozzátéve: gondot okozhat a nyelvtanulóknak, hogy egy magyar szóban toldalékok egész sorát kell összefűzni, ugyanakkor hosszan sorolhatnánk, mi mindent nem kell megtanulni a magyarban. "Nincsenek nemek, viszonylag egyszerű az igeidőrendszer, a jelzőt csak kivételes esetekben kell egyeztetni stb. Mindez kifejezetten könnyűvé teszi a magyart azoknak a szemében, akiknek más nyelvek tanulásakor éppen ezekkel a jelenségekkel gyűlt meg a bajuk" - írja.

2. tévhit: a magyar nyelv kis nyelv

Attól függ, melyik nyelvhez viszonyítjuk. Jóval kevesebben beszélik, mint például az angolt, de jó tudni, hogy a világ 6000 nyelve közül minden másodikat kevesebb mint 3000 ezer ember beszéli.

3. tévhit: magyar a világ leghosszabb szava

Időről időre előkerül ez a téma valamelyik internetes fórumon, egyesek azt is tudni vélik, hogy ez a szó a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért. Pedig ennél van hosszabb is, a dán multiplikationsudregningstabelshæfteopbevaringsreolsproduktionsfacilitet például 77 betűből áll.

4. tévhit: a magyar nyelv egy másik nyelvre sem hasonlít

A magyar nyelv egyedülálló, mert ez az anyanyelvünk (ráadásul minden nyelv páratlan a maga nemében), de - ahogy Fejes László írja - ha szigorúan, nyelvészeti szempontból nézzük, valójában nincs olyan eleme, amely más nyelvekben ne bukkanna fel.

"Miért tűnik sokak szemében annyira sajátosnak? Ennek nem más az oka, mint az, hogy mihez és hogyan hasonlítjuk. A legtöbb ember, aki ismer két-három európai nyelvet, úgy érzi, ezek az „igazi” nyelvek, azaz a nyelvek általában olyanok, mint az általa ismertek. „Ismeri a magánhangzó-harmóniát az angol, a francia, a német vagy az orosz? Na ugye, ez a magyar különlegessége!” – hangzik az érvelés. Persze ennyi erővel a német is mondhatná, hogy a névelőt nem ragozza sem az angol, se a magyar, az oroszban nincs is, a franciában meg ugyan jelölheti a nemet és a számot, de az esetet ott sem: a német tehát egy különleges nyelv. Az angol is sajátosnak mondható abban a tekintetben, hogy rendkívül gazdag a magánhangzórendszere, az orosznak is különleges vonása, hogy szinte minden mássalhangzó kemény–lágy párokba rendeződik (míg a nyelvek jelentős része az ilyen szembenállást nem is ismeri, nincsenek bennük ny, ty, gy-szerű hangok). Azt, hogy milyen nyelvi jelenségeket tekintünk különlegesnek, nagyban meghatározza, hogy mennyire ismert, vagy éppen egzotikusnak tartott nyelvekben fordulnak elő" - írja a nyelvész.