Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Az akár 400 ezer forintos kezdő fizetés, a rugalmas munkaidő és az IT-szektor munkaerőhiánya miatt egyre több kismama, illetve kisgyerekes szülő képzi át magát programozóvá.

Az Index azt írja, a Progmatic programozóiskola adatai szerint egyre több a nő a képzéseiken, de még így is csak 10-25 százalék közötti az arányuk. Az IT-nagyvállalatok felől egyre nagyobb a nyomás, hogy minél több nő legyen ebben a férfiasnak mondott szakmában.
A cégek nem csak ezt erőltetik, hanem a rugalmas munkavégzést is, hogy munkaerőhiányukat így enyhítsék. Ennek meg is van az eredménye, a fiatal szülőket vonzza az otthoni munkavégzés és a nem ritkán 400 ezer forintos kezdő fizetés. A Progmaticnál eddig minden kisgyermekes szülő végig is tudta csinálni a képzést, sőt, rögtön munkát is kapott utána.
370-430 ezer forintos kezdő fizetést kapnak azok, akik ilyen képzést végeznek el
Mennyit kereshetnek azok a pályamódosítók, akik nem az egyetemek-főiskolák informatikai szakjai, hanem a néhány hónapos programozókurzusok közül választanak? Jelenleg több mint egy tucat, kisebb-nagyobb magániskolában lehet programozást tanulni, a legtöbb intézmény Budapesten alakult - írja a hvg.hu. A Codecoolnál négy helyszínen, több százan tanulnak egy időben. A képzés egyéves, amit féléves gyakorlat követ.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.