Mennyibe kerülnek 2012-ben a legnépszerűbb felsőfokú szakképzések?

Az idegenforgalmi szakmenedzser szak évek óta vezeti a legnépszerűbb felsőfokú szakképzések listáját, 2011-ben több...

  • Eduline

Az idegenforgalmi szakmenedzser szak évek óta vezeti a legnépszerűbb felsőfokú szakképzések listáját, 2011-ben több mint hétszázan jelölték meg a jelentkezési lapon – de sokan jelentkeztek vendéglátó szakmenedzser, valamint csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó szakra is. Megnéztük, idén szeptembertől mennyibe kerül egy-egy félév az önköltséges, nappali tagozatos képzéseken. A legnépszerűbb szakképzések listáját itt nézhetitek meg.

stiller

Idegenforgalmi szakmenedzser

A legtöbbet, szemeszterenként 198 ezer forintot a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán kell fizetni az idegenforgalmi szakmenedzser képzésért. A Szolnoki Főiskolán valamivel kevesebbet, 180 ezret kérnek a hallgatóktól, míg a Nyíregyházi Főiskolán 170 ezer forintba kerül egy félév. A BGF zalaegerszegi gazdálkodási karán lehet a legolcsóbban, 100 ezer forintért tanulni ezen a szakon, míg az Edutus Főiskola 110, a Pécsi Tudományegyetem pedig 115 ezer forintot kér el egy szemeszterért.

Vendéglátó szakmenedzser

A vendéglátó szakmenedzser szakképzés is a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán kerül a legtöbbe: 198 ezer forintot kell fizetnie a hallgatóknak szeptembertől. A Szolnoki Főiskolán 180 ezret, míg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán 148 ezer forintot kérnek el a nappali tagozatos hallgatóktól. Az Edutus Főiskolán kell a legkevesebbet fizetni: itt 110 ezer forintba kerül egy szemeszter. A pécsi egyetemen valamivel többet, 115 ezer forintot kérnek egy félévért.

Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó

A csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó szakképzésért az Eszterházy Károly Főiskolán kell a legtöbbet fizetni: szemeszterenként 158 ezer forintot. A kecskeméti főiskolán 135 ezer, a miskolci egyetem tanítóképző karán pedig 130 ezer forintba kerül a képzés. A legkevesebbet a nyíregyházi főiskolán kell fizetni: kereken 100 ezer forintot.

Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző

Ezért a képzésért a Szolnoki Főiskolán kérnek a legtöbbet, 180 ezer forintot. A BGF Külkereskedelmi Karán 165, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán pedig 148 ezer forintba kerül szemeszterenként a képzés. A legkevesebbet a Szent István Egyetemen, a Tomori Pál Főiskolán és az Edutus Főiskolán kell fizetni: félévenként 100 ezer forintot.

Webprogramozó

Úgy tűnik, a webprogramozó nemcsak az egyik legnépszerűbb, hanem az egyik legdrágább felsőfokú szakképzés is. A pécsi egyetemen például 195 ezer forintot kell fizetni egy szemeszterért, míg a kecskeméti és a szolnoki főiskolán egyaránt 180 ezer forintot kérnek a diákoktól. A BGF salgótarjáni pénzügyi karán félévenként 100 ezer forintért is el lehet végezni a képzést, és nem kell sokkal többet fizetni a Nyugat-magyarországi Egyetemen sem, ahol 110 ezer forintba kerül egy szemeszter.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu