Csak a nemi betegek plasztikáztattak?

A mai celebvilág nagy része kegyvesztett lenne, ha a 17-18. századi Európában éltek volna. Akkor is volt már ugyanis plasztikázás, csak szifiliszesnek hitték tőle az embert.

  • Eduline
pixabay.com

A kozmetikai beavatkozásokat merőben új jelenségnek tartjuk, ám egy új kutatás szerint már régóta ismeri ezeket az emberiség – de a 17–18. századi Európában kegyvesztettekké váltak azok, akik plasztikáztattak. Matt Elton, a BBC munkatársa foglalja össze ennek valószínű okait – írta az Index.

Nemrégiben a Social History of Medicine című szaklapban publikáltak egy tanulmányt, amely Gasparo Tagliacozzi 16. századi itáliai sebészorvos tevékenységét tárja fel. A már korábban is ismert helyreállító műtéti eljáráson Tagliacozzi olyan módosításokat végzett, amely lehetővé tette, hogy a páciens karjából vett bőrrel pótolják az orrán lévő hiányosságot. A sebész első lépésben egy speciális eszköz segítségével a karon elkülönített egy bőrlebenyt, amelyet azután az orr magasságában az archoz rögzített – akár három hétig is eltarthatott, amíg a felemelt, rögzített karon és az orron tartósan össze lehetett kapcsolni a bőrt. Rá két héttel elmetszették a bőrt, és az újonnan nőtt bőrt orra emlékeztető módon elrendezték.

Az eljárás természetesen igen bonyolult volt, és sokan kritizálták. A tanulmány szerzője, az Adelaide-i Egyetemen dolgozó Emily Cock szerint „a sebészorvosok nem feltétlenül fordultak ehhez hasonló fájdalmas módszerekhez, kivéve, ha közvetlen életveszély állt fenn. Arról is értekeznek az orvosi feljegyzések, hogy nagy elővigyázatosságot kell tanúsítani, hogy az arcot ne csúfítsák el a műtéti hegekkel.”

Szifiliszes, aki plasztikáztat

Ugyanakkor egy ettől eltérő oka is lehetett annak, amiért a betegek kétszer is meggondolták, hogy sebészkés alá feküdjenek-e: a szexuális úton terjedő betegségek elburjánzása. Az előrehaladott szifilisz egyebek mellett az orrnyereg deformációjával jár, az orrhíd belesüpped az arcba, s a hús elrothad. Könnyen jött tehát a gyanú, hogy aki orrműtétet akar csináltatni, valójában morális feslettségét és ebből következő fizikai hanyatlását akarja leplezni. „A 17. század folyamán Európában megnőtt a szifilisztől való félelem, és így valahányszor a helyreállító beavatkozás kérdése felmerült, mindenki azt feltételezte, szifiliszes betegről van szó” – állítja Emily Cock.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A tantestület nem támogatta, Lannert Judit mégis kinevezte a csömöri iskolaigazgatót – a polgármester a döntés visszavonását kéri

Júniusban még úgy tűnt, húsz év után távozik a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatója. A pedagógusok többsége nem támogatta Bátovszky János újabb vezetői megbízását, az oktatási miniszter először nem is nevezte ki, augusztusban azonban megváltoztatta korábbi döntését. Bátovszky végül újabb egy évre maradhat az iskola élén. A döntés ellen az önkormányzat, szülők és pedagógusok is tiltakoznak.

Mik azok a metakognitív képességek – és tanítani kell-e őket?

A pedagógiai szakirodalomban egyre gyakrabban találkozunk a „metakognitív képességek” kifejezéssel. A fogalom egyszerűen azt jelenti, hogy képesek vagyunk figyelni és irányítani saját gondolkodásunkat és tanulásunkat. Észrevesszük, ha valamit nem értünk, megpróbáljuk kitalálni, hogyan juthatunk tovább, ellenőrizzük, hogy sikerült-e, és ha szükséges, változtatunk.