Abszurd humorba fojtotta felháborodását az oktatáskutató Németh Szilárd vádaskodására

Nahalka István megütközött a kormány tervein, hogy szigorúbban ellenőriznék a kritikus civil szervezeteket, így a Tanítanék Mozgalmat és a Történelemtanárok Egyletét is.

  • Unyatyinszki György
Stiller Ákos

Németh Szilárd jelentette be kedd, hogy a kormány szigorúbban kívánja ellenőrizni a civil szervezeteket, például vagyonnyilatkozatra köteleznék a vezető beosztású tagokat is, mert azt sejtik(!), hogy egy kormányellenes nemzetközi hálózat tartja fenn az "álcivileket", akiket "el kell innen takarítani" a politikus szerint. A civil szervezeteket ennél jobban csak Oroszországban bélyegzik meg talán, ahol egyből külföldi ügynöknek minősül az a szervezet, akik nemzetközi támogatást fogadnak el.

A HírTv felvételén Németh pont a Történelemtanárok Egyletét és a Tanítanék Mozgalmat hozta fel példának, mert szerinte "minden egyes megszólalásuk politikai volt". Nemtetszését az válthatta ki, hogy a TTE olyan szakmai változtatásokat szeretne elérni (civilek ugyebár), hogy használni lehessen a régi történelmi atlaszokat a továbbiakban is, valamint a tankönyvpiac szabadságát szeretnék elérni.

Nahalka István oktatáskutató, egyetemi tanár, aki a Tanítanék Mozgalom által készített alternatív oktatáspolitikai javaslat, a Kockás Könyv összeállításában is részt vett, megütközését egy abszurd jövőbeli hírben fejezte ki - ugyanis a Tanítanék mellett számos oktatási civil szervezetet is érintene az intézkedés.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.