Tényleg pörög az űrprojekt, még várják a magyar űrhajósjelöltek jelentkezését

Az utóbbi hónapokban több egyetem is bejelentette, hogy űrkutatáshoz kapcsolódó képzést vagy programot indít. A kormány most természettudományos végzettségűek jelentkezését várja.

  • Csik Veronika

Ahogy arról korábban mi is írtunk, tervek szerint pár éven belül egy magyar űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, az amerikai modulra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket.

A nemzetközi programról Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos azt mondta, várják a 40 év alatti természettudományos végzettségűek (technológiai, mérnök vagy matematikai szektorban jártasak) jelentkezését - idézi a hvg.hu a kormánybiztos Világgazdaságnak adott interjúját.

Azt is hozzátette, a szaktudás mellett vizsgálják a kiválasztás során az extrém stressztűrő képességet és számos fizikai kritériumnak is meg kell felelni. Egy kiképzett űrhajóst juttatnak fel az űrbe, de nagyobb létszámmal indul a kiképzés.

A magyar egyetemek is készülenk

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem űrcentrumot alapított, a Műegyetemen jövőre indul az űrmérnöki képzés, a Debreceni Egyetem kutatói pedig űrtáplálkozással, űrélettannal és űrorvostannal is foglalkoznak – egy különleges üvegházban például „űrpaprikát” termesztenek. Sorra rukkolnak elő az egyetemek űrtudományi programokkal, a kormánynak pedig nagy tervei vannak: szerintük 2024-ben vagy 2025-ben újra lesz magyar űrhajós a kozmoszban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.