Az elrabolt iskolás lányokat is elengedték Nigériában

A több száz diáklányt még február végén hurcolték el az északnyugat-nigériai Zamfara állam egy bentlakásos iskolájából.

  • Eduline/MTI

Az állam kormányzója a francia hírügynökségnek azt mondta, az elengedett lányokat a kormányzati hivatal épületébe szállították. "Összesen 279 lányt raboltak el, és hála Istennek mind itt vannak" - jelentette ki.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a diáklányokat február 26-án hajnalban rabolták el egy Jangebe városában lévő iskolából. Az ismeretlen fegyveresek éjfél után egy órával érkeztek az iskolához terepjárókkal és motorkerékpárokkal, és a biztonsági szolgálat egyenruhája volt rajtuk.

Alig több mint három hónap alatt ez volt a harmadik gyerekrablás Nigéria északnyugati részén. Február 17-én a Kagarai körzet kormányzati reál középiskolájából hurcoltak el diákokat, hozzátartozókat és iskolai dolgozókat. Őket szombaton engedték szabadon. Decemberben pedig a Boko Haram iszlamista szervezet rabolt el több mint 300 diákot az ugyancsak északon található Katsina állam egyik iskolájából. Az emberrablást a terroristák azzal indokolták, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. Az elrabolt diákokat egy héttel később elengedték.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.