A világ legveszélyesebb iskolái? Nigériában ismét elraboltak több száz diákot

Ismeretlen fegyveresek támadtak egy iskolára Nigéria északi részén, több száz diákot elraboltak - tudatták szerdán helyi biztonsági források.

  • Eduline/MTI

Az észak-nigériai Kagara egyik középiskoláját kedd este támadták meg, a fegyveresek több tanárt is magukkal hurcoltak. Hivatalos források szerint egy diákot lelőttek, többeknek azonban sikerült elmenekülniük.

Egyelőre nincs pontos adat arról, hány diákokot vittek magukkal, de helyi források szerint az iskolának körülbelül 1000 tanulója van. A helyzet úgy tűnik, komoly: az elhurcoltakat a hadsereg is keresi, a kutatásban katonai repülőgépek is részt vesznek.

Nem ez az első ilyen eset

Decemberben a Boko Haram iszlamista szervezet több mint 300 diákot rabolt el az ugyancsak északon található Katsina állam egyik iskolájából, az emberrablást a terroristák azzal indokolták, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. Az elrabolt diákokat egy héttel később elengedték.

(Borítóképünk illusztráció)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.