Több mint háromszáz iskolás lányt raboltak el egy nigériai bentlakásos iskolából

Újabb támadás érte a diákokat Nigériában. Az eset most az északnyugat-nigériai Zamfara álamban történt, Jangebe városában.

  • Eduline/MTI

Beszámolók szerint az ismeretlen fegyveres emberrablók éjfél után egy órával érkeztek az iskolához terepjárókkal és motorkerékpárokkal, és a biztonsági szolgálat egyenruhája volt rajtuk. A hírt azóta az állam kormányszóvivője is megerősítette, ám részleteket egyelőre nem árult el. A francia hírügynökség szerint az emberrablást a remélt váltságdíjért követték el, más hírportálok pedig helyszíni beszámolókra hivatkozva azt közölték, hogy a város más részeiből fegyverropogást lehetett hallani.

Alig több mint egy hét alatt ez a második gyerekrablás Nigéria északi részén, ahol rossz a biztonsági helyzet. A múlt héten az észak-nigériai Kagara egyik bentlakásos iskolájára támadtak ismeretlen fegyveresek, és több tucat diákot, illetve tanárt hurcoltak el. A nigeri kormányzó szóvivője a héten azt mondta, az ő kiszabadításukról jelenleg is tárgyalnak.

A nyugat-afrikai országban rendszeresek a tömeges emberrablások. Decemberben például a Boko Haram iszlamista szervezet rabolt el több mint 300 diákot az ugyancsak északon található Katsina állam egyik iskolájából. Az emberrablást a terroristák azzal indokolták, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. Az elrabolt diákokat egy héttel később elengedték.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.