Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Idén szeptembertől a szakképzési rendszer teljesen átalakult, és rengeteg olyan szabály lépett életbe, amely korábban nem létezett. A leggyakrabban ismételt kérdéseket és válaszokat most ebben a cikkben összegezzük.
Hány szakmából lehet választani?
Az utóbbi hónapokban rengetegszer írtunk róla, hogy a felnőttképzők már csak december 31-ig indíthatnak OKJ-s tanfolyamokat. A korábbi Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) ugyanis Szakmajegyzék váltotta fel a szakképző intézményekben - technikumokban és a szakképző iskolákban - és a felnőttképzésben. Ennek köszönhetően a korábbi 759 szakma helyett az új rendszerben 174 alapszakma közül válogathattok. A változás keretében több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben, 2-5 év alatt lesz megszerezhető.
Hány szakmát tanulhattok ingyen?
Fontos tudnotok, hogy az új szakképzési rendszerben két szamka megszerzése továbbra is ingyenes marad. Ugyanakkor ezen felül egy rövidebb ciklusú szakmai képzés keretében iskolai rendszerben szerzett szakképesítés megszerzését is támogatja az állam.
Hány év alatt végezhetők el a képzések?
Szakmákat innentől kezdve iskolai rendszerű képzések keretében tanulhattok. A szakgimnáziumok ötéves technikummá alakultak át, a szakmákra specializálódott szakközépiskolákból pedig szakképző iskolák lettek, amelyben a képzési idő továbbra is maradt három év. Ezekkel a hároméves képzésekkel szakképzettséget szerezhettek, míg a technikumi képzéseken a szakképzettség mellett érettségi megszerzésére is van lehetőség.
A technikumban az első két évben, a szakképző iskolában az első egy évben alapozó tárgyakat tanultok, amelyekkel elsajátítjátok az ágazati ismereteket. Ebből alapvizsgátok is lesz. A 9. évfolyam végén, illetve a technikumban a 10. évfolyam végén ágazaton belül kell szakmát választanotok és lehetőség szerint duális képzésben folytatjátok a tanulmányaitokat.
Mi változik még?
Mindemellett fontos változás szeptembertől az is, hogy minden szakképzésben részt vevő tanulónak a teljesítményétől függően jár ösztöndíj, amelyet a tanulmányok előrehaladtával munkabér válthat fel. Arról, hogy mennyit kereshettek a gyakorlati helyeteken, ha duális képzésben tanultok, itt írtunk korábban.
Az ösztöndíj alapjának a tanév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) egyhavi összege tekintendő, az ösztöndíj havi összege ennek százalékában kerül meghatározásra. Az idei évben ez azt jelenti, hogy ha technikum 9-10. évfolyamán tanultok, akkor 8500 forint összegű, ha pedig szakképző iskola 9. évfolyamán tanultok, akkor 16 100 forint összegű ösztöndíjat kaptok. Technikumban a 11. évfolyammal, szakképző iskolában a 10. évfolyammal kezdődően a tanulmányi eredményetektől függően akár havi 10 és 50 ezer forint közötti összegben részesülhettek, ha valamilyen okból duális képzésben nem vesztek részt.
Szintén újdonság, hogy az ösztöndíj egy része pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre, vagyis a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően egyszeri 150-300 ezer forint közötti összeget is készhez kaptok.
Milyen támogatást igényelhettek még?
Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz diákhitel. Az új kölcsönnek a felsőoktatási diákhitelhez hasonlóan két fajtája lesz: szabad felhasználású hitel és a képzési díjra fordítható kötött felhasználású hitel. A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetitek majd. A kamatról és egyéb szabályokról itt olvashattok részletesebben.
Mi lesz azokkal, akik már korábban elkezdték a tanulmányaikat?
A szakképzési rendszer átalakulása csak azokat érinti, akik 2020 szeptemberétől kezdik meg tanulmányaikat a szakképzésben. Ez azt jelenti, hogy ha ti még a korábbi rendszerben kezdtetek, akkor abban is fogjátok zárni a tanulmányaitokat.
Mi lesz a korábban megszerzett végzettségekkel?
A megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.
Mikor lesznek szakmai vizsgák a 2020/2021-es tanévben?
Nem tudjátok, mikor tartják az iskolai rendszerű, illetve az iskolarendszeren kívüli képzések komplex szakmai vizsgáit? Mutatjuk, hol találjátok a vizsganaptárakat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.