Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mit lehet tudni az induló ingyenes informatikai képzésekről? Mikor indul és kiknek szól, valamint mit nyújt a kurzust elvégzőknek? Itt vannak az infók.
Tegnap megírtuk, hogy már lehet jelentkezni az ingyenes 8 hetes informatikai képzésekre. De kiknek ajánlják ezt a "továbbképzést"?
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az informatikai alapozó ingyenes képzést többek között azoknak ajánlják, akik a vírusjárvány miatt munka nélkül maradtak, idejük szabadult fel, vagy fontolgatják az informatikai pályára lépést. De azokat is kiemelte az államtitkár, akik ha elvégzik a képzést, könnyebben tudnak segíteni a gyerekeknek a távoktatásban.
Miről szól a képzés?
A résztvevők a képzés első napjaiban alapszintű informatikai ismereteket szerezhetnek a felhő alapú munkavégzéssel, a biztonságos internetezéssel, a Windows operációs rendszerrel és a hálózati alapismeretekkel kapcsolatban. A képzés végére a résztvevők Windows operációs rendszer használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, megismerik a különféle fejlesztési módszertani elemeket, a tervezést, az implementálást, a tesztelést - ismertette az államtitkár.
Mit ad a kurzus?
Mint kiderült, a képzés záróvizsgával zárul, aminek sikeres teljesítése egyben lehetőség is lesz arra, hogy 100 százalékos állami támogatással lehessen továbbtanulni majd a programban elérhető IT-képzések egyikén. Valamint álláslehetőségekről is írnak már a honlapon. A képzés által továbbléphettek akár különböző részterület programozói (mint amilyen a frontend vagy backend fejlesztő), alkalmazás üzemeltetői vagy szoftvertesztelői, ahol alap- vagy maximum középszintű informatikai, programozói előképzettségre van szükség.
Mennyi tanulást jelent napi szinten?
A honlapról kiderül, az 8 héten át naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár attól függően, hogy mennyi időt tudtok rászánni. De hozzáteszik, hogy arra is van lehetőség, hogy munka mellett, vagy akár csak hétvégén haladva is elvégezhető legyen, heti 10-30 óra befektetett tanulással.
Mikor indulnak ezek?
Az informatikai képzés május 25-én indul, az erre épülő oktatások várhatóan augusztusban indulnak - mondta az államtitkár.
Vidéken újraindulnak a közlekedési vizsgák
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg - közölte a tárca az MTI-vel kedden.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.