Zseniosztály egy szegedi gimnáziumban: harmaduk külföldi elit egyetemre megy

Rekordot döntött a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban a végzős matekos osztály: a 146 érettségi jegyükből csak három volt négyes, a többi mind ötös. Az osztály közel fele angol elit egyetemeken, például Cambridge-ben és Oxfordban tanul tovább.

  • Eduline
A Trinity College, a világ egyik elit intézménye
Wikipedia

A Délmagyar.hu azt írja: a 12. M osztály diákjai megdöntötték a gimnáziumi rekordot, eddig ugyanis 4,96 százalék volt az érettségin a jegyek átlaga. A 28 fős végzős matekos osztálynak a 146 érettségi osztályzatból csak három négyese volt, a többi mind ötös. Mégpedig úgy, hogy a jegyek egyharmada emelt szintű vizsgán szerzett jegy volt. Így jött ki a 4,98-os átlag, ami – megkockáztatjuk – az országban is egyedülálló.

"Korábban is voltak erős osztályaim, de a mostani mindent felülmúl" – mondta a 12. M osztályfőnöke és matematikatanára, Schultz János, aki rendkívül büszke a diákjaira, akik közül tízen európai elit egyetemeken folytatják tanulmányaikat.

"Azért jelentkeztem Cambridge-be a Trinity College-be, mert a világon ott a legerősebb a matematikaoktatás, és így ősztől a világ legjobbjaival tanulhatok együtt" – mondta a lapnak Williams Kada, aki idén megnyerte az Amerikai Matematikai Diákolimpiát, amelyen 300 ezren indultak.

Így tanulhatsz angol egyetemen: már most kezdd el a felkészülést!

Úgy döntöttél, az érettségi után nem maradsz itthon, hanem valamelyik angol egyetemre felvételizel? Ha már 2018-tól szeretnéd elkezdeni tanulmányaidat, itt az ideje elkezdeni a felkészülést - új cikksorozatunk ebben segít. Bonyolultnak tűnő magyar felvételi és pontszámítási szabályok? Szorozd meg kettővel, és talán közelítesz a világ legjobb egyetemei közül többet magában foglaló angol rendszer komplexitásához.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.