Pótfelvételi 2025: ezekhez a szakokhoz 500 pont kellett

Két olyan szakot is találtunk az idei pótfelvételin, ahova a maximális 500 pont kellett a felvételhez.

Augusztus 27-én este megérkeztek a 2025-ös pótfelvételi eredményei. Ugyan voltak olyan szakok, ahova erős hármas érettségivel is be lehetett jutni, de az ellenkezőjére is akadt példa.

A Miskolci Egyetem sportszervezés önköltséges alapképzésére 500 ponttal lehetett bekerülni. Itt érdemes megjegyezni, hogy ugyanennél a képzésnél az állami ösztöndíjas helyre már 267 pont is elég volt.

Szintén 500 pontra volt szükség a Pécsi Tudományegyetem levelező, önköltséges szabad bölcsészet alapszakjához. Ehhez képest a PTE önköltséges, nappali tagozatos szabad bölcsészet képzésére 400 ponttal is be lehetett jutni.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.