Itt vannak a magyarérettségi első részének nem hivatalos megoldásai

Mutatjuk, milyen feladatok voltak a középszintű magyarérettségi első részében, és hogy hogyan kellett megoldani őket.

  • Székács Linda

A magyarérettségi hivatalos megoldásait itt találjátok.

Kódexek, könyvek, átkok, leíró grammatika, korszakok, Antigoné, Ady Endre és kifejezetten nem diákbarát szerzők vagy épp feladatok. Véget ért a mai magyarérettségi, aminek az első része, vagyis a szövegértési-nyelvtani feladatsor és az irodalmi teszt több kifejezetten nehéz feladatot is tartogatott. Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint ugyanakkor nem volt megoldhatatlan, hiszen a feladattípusok a korábban már nyilvánosságra hozott mintafeladatsorból ismerősek lehettek a vizsgázók számára.

A feladatlap megoldására egyébként a diákoknak összesen 90 percük volt. A szövegértési-nyelvtani feladatlappal maximum 40, az irodalmi műveltségi teszttel 20 pontot szerezhetnek.

Mutatjuk a magyarérettségi I. részének nem hivatalos megoldásait:

 

 

A második rész nem hivatalos megoldásait itt nézhetitek meg.

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk téjékozódhattok elsőként.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.