Ezek voltak a legnépszerűbb egyetemi karok a tavalyi felsőoktatási felvételin

Mutatjuk, hol volt a legnagyobb a verseny.

  • Székács Linda

Bár azt még nem tudjuk, hogy idén hányan, tavaly viszont több mint 126 ezren felvételiztek valamelyik magyar főiskolára vagy egyetemre. A legnépszerűbb alapszakok a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing és a pszichológia voltak, a mesterszakok esetében pedig taroltak a tanári képzések, a vezetés és szervezés, és szintén a pszichológia.

A legnépszerűbb egyetem a 31 781 jelentkezőt vonzó Eötvös Loránd Tudományegyetem volt, amit a Debreceni Egyetem követett 19 676 jelentkezővel, majd a Szegedi Tudományegyetem 17 876 jelentkezővel. Ha viszont kifejezetten az egyetemi karokat nézzük, nagy az eltérés a legnépszerűbb egyetemek és a legnépszerűbb egyetemi karok között, a legtöbb jelentkezőt vonzó egyetemi kar ugyanis a népszerű gazdasági képzések miatt a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügy és Számvitel Kara volt összesen 8776 jelentkezővel, akik közül 3405-en jelölték meg első helyen az intézményt.

Ezt követte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara, majd a BGE Külkereskedelmi Kara.

A tíz legnépszerűbb egyetemi kar listája 2023-ban a következő volt:

  • Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar (jelentkezők száma: 8776, első helyen: 3405)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (jelentkezők száma: 7884, első helyen: 2430)
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar (jelentkezők száma: 7531, első helyen: 2707)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar (jelentkezők száma: 7106, első helyen: 3084)
  • Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (jelentkezők száma: 6562, első helyen: 2378)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (jelentkezők száma: 6057, első helyen: 3040)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (jelentkezők száma: 5996, első helyen: 2811)
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (jelentkezők száma: 5196, első helyen: 1384)
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (jelentkezők száma: 4684, első helyen: 1922)
  • Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (jelentkezők száma: 4618, első helyen: 2463)

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.