Ilyenek voltak a keresztféléves felvételi ponthatárai 2023-ban

Napokon belül kezdődik a felvételi a 2024 februárjában induló egyetemi képzésekre. Mutatjuk, milyenek voltak a ponthatárok az előző keresztféléves felvételiben.

  • Székács Linda

Várhatóan október 15-én megnyílik a felvételi rendszere, ettől kezdve pedig egy hónapig, november 15-ig adhatják le az ügyfélkapuval hitelesített jelentkezésüket azok, akik valamelyik egyetem februárban induló képzésére szeretnének bekerülni.

A keresztfélévben az egyetemek általában jóval kevesebb szakot hirdetnek meg, mint amennyit az általános felvételi eljárás esetében, sőt, vannak olyan intézmények, amik alapszakot nem is, hanem csak mesterképzéseket hirdetnek meg februári kezdéssel. Ne lepődjetek meg tehát, ha esetleg most nem tudtok jelentkezni az általatok kiválasztott képzésre.

Azt, hogy milyenek voltak a ponthatárok a tavalyi keresztféléves felvételiben, ide kattintva tudjátok megnézni. Ugyanakkor ne felejtsétek el, hogy tavaly februárban még a régi felvételi rendszer szerint számolták a pontjaitokat, mostanra viszont megszűntek a minimumponthatárok, és az általános felvételi eljárás pontszámai is jóval alacsonyabbak voltak, mint a korábbi években.

 

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu