Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Érdemes lehet egy-két feladatsort még ma is átpörgetni, ha már szóbeli híján úgyis minden ezen dől el.
Az angol nyelvi érettségi mindkét szinten négy részből áll. Az olvasott szöveg értésére közép szinten 60, emelten 70 percetek, a nyelvhelyességre 30, illetve 50 percetek van. A hallott szöveg értésére mindkét esetben 30, az íráskészségre pedig 60, illetve 90 perc áll rendelkezésetekre.
Annak érdekében, hogy megfelelően fel tudjatok készülni az amúgy is hosszú feladatsorra, és remekül teljesítsetek a vizsga minden részében, a korábbi évek feladatsoraival érdemes gyakorolni. Ezeket az Oktatási Hivatal oldalán ide kattintva tudjátok elérni.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.