Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Jól elemezhető novella, jó érvelési feladat, megoldható gyakorlati szövegalkotási feladat – nem voltak komoly buktatói az idei középszintű magyarérettséginek Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint. Az viszont már kérdés, mennyire méri a feladatsor a diákok gondolkodási és műértelmezési képességét. Az idei írásbeliből ráadásul teljes egészében hiányzik a modern magyar irodalom, a feladatsor „legfrissebb” műve Tóth Árpád majdnem százéves verse.
„Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldható. Ami ildomos, mert járványhelyzetben nem szabad nehéz érettségit adni a gyerekeknek, másrészt érezni lehet a feladatsoron a jóval kevésbé kompetenciaközpontú, sokkal inkább ismeretközpontú új érettségi követelmények előszelét” – mondta a középszintű magyarérettségiről Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, utalva arra, hogy 2024-től új vizsgakövetelmények alapján állítják majd össze a feladatsorokat, a kilencedikeseket már erre kell felkészíteni. A középszintű magyarérettségin nem lesz például érvelési feladat, helyette egy műveltségi teszt szerepel majd, a válaszható két műelemzési feladat közül egyet pedig lecserélnek egy témakifejtő esszére.
Múltcentrikus feladatsor
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a középszintű feladatsor második részében Mikszáth Kálmán Szücs Pali szerencséje című novellájának elemzése, valamint Arany János Epilógus és Tóth Árpád Gyopár című versének összehasonlító elemzése közül választhattak a vizsgázók. Az Epilógus a tananyag része, az irodalomkönyvekben is megtalálható az elemzése, a Szücs Pali szerencséje pedig Mikszáth Jó palócok kötetében van, amelyet minden középiskolás tanul. „Kérdés, jó-e az, ha tanult szerzőtől szerepel mű az érettségin, ráadásul tanult mű. Egyáltalán nem biztos, hogy a műértelmező képességet, a gondolkodás frissességét ilyen műveken lehet a legjobban mérni” – magyarázza Arató László.
„A feladatsor legújabb műve Tóth Árpád 98 éves verse, amelyet Arany Epilogusával kell összevetni” – utal arra a Radnóti-gimnázium vezetőtanára, hogy az idei írásbeliből (akárcsak a tavalyiból, akkor szintén egy Arany- és egy Tóth Árpád-verset kaptak a diákok) teljes egészében hiányzik a Nyugat utáni modern magyar irodalom. „Sőt Tóth Árpádnak ez a verse is inkább egy 19. századi Reviczky-versre emlékeztet" - mondja Arató László, aki szerint a szövegértési feladatsor ismeretterjesztő cikkének kiválasztásában is ezt a „hivalkodó-ideologikus nemzetihagyomány-tiszteletet” lehet érezni.
„1848 vitathatatlanul a nemzeti történelem egyik fénypontja, de az idei magyarérettséginek van egy olyan íze, hogy csak régi klasszikusokat kell elemezni, és még a szövegértési feladatok is Jókairól, Petőfiről és Kossuthról szólnak” – teszi hozzá. Adamikné Jászó Anna szövegét egyébként áttekinthetőnek, tagoltnak tartja, a feladatokat pedig talán a kelleténél egyszerűbbnek. „Mélyebb összefüggést nem kellett felfedezni a szöveg részei, egymástól távolabb lévő bekezdései között, többnyire tényeket kellett kiszedni, a diákoknak komoly nehézséget nem okozhatott, ugyanakkor a szövegértési kompetenciának csak kevés összetevőjét méri” – magyarázza.
Arató László szerint ezúttal pont az a legszerencsésebb feladat, amely kikerül az érettségiről. Az érvelés a digitális játékokról és a hagyományos társasjátékról szólt, „ez a téma a gyerekekhez közel áll, erről valóban van véleményük”.
Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a 2021-es magyarérettségiről:
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.