Diplomásként felvételiztek egy alap- vagy osztatlan szakra? Így számolhattok a pontjaitokkal

Hogyan kalkulálhattok a pontjaitokkal a 2020-as felvételin, ha már van diplomátok és elkezdenétek egy újabb alap- vagy osztatlan szakot? Itt vannak a részletek.

  • Eduline

Amennyiben alapképzésre, osztatlan képzésre vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, akkor a felvételi pontjaitokat az egyetem szabályzatában meghatározott módon, a korábbi felsőfokú tanulmányaitok alapján is számolhatja. Az oklevélért adható pontot a jogszabályi minimum pontszám és 400 pont között arányosan kell megállapítani. Erről bővebben a Felvin, az Egyetemek, főiskolák menüpontban, a felsőoktatási intézmények meghirdetéseinél olvashattok, hiszen ennek lehetősége és feltételei intézményenként változó.

Ha a fentiek szerint szeretnétek a pontjaitokat számíttatni, akkor a felsőfokú oklevél másolatát kötelező a jelentkezési kérelemhez csatolni – egyéb módon ezt nem kell jeleznetek. Amennyiben igazoljátok középiskolai és érettségi eredményeiteket is és azokból szintén meghatározható a felvételi összpontszámotok, akkor is érvényesül a kedvezőbb elbírálás elve: vagyis azon pontszámítási módszer szerint számolják majd a pontjaitokat, amelyik magasabb pontszámot eredményez.

Ezzel a pontszámítással kiválthatjátok a jelentkezési feltételként meghatározott kötelező emelt szintű érettségi vizsga letételét is, de felvételi összpontszám csak akkor számolható belőle, ha az adott szakon a felsőoktatási intézmény így dönt.

Fontos tudni azonban, hogy felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevélből ezen a módon pont nem számítható, mivel az nem minősül felsőfokú végzettséget eredményező oklevélnek.

Ha idén diplomáztok, akkor legkésőbb 2020. július 9-ig pótolhatjátok a pontszámításhoz szükséges, de még hiányzó dokumentumokat.

A felvételivel kapcsolatos legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Felvételi kérdés: mi az a kapacitásszám és mikor számít?

Mitől függ, hogy felvesznek-e az általatok választott és megjelölt helyre? Honnan tudjátok, hogy hányan kerülhetnek be a választott képzésre? Mutatjuk a válaszokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.