Túlélőtippek érettségizőknek: ezeket a tanácsokat érdemes megfogadnotok

Vészesen közeledik az érettségi, ami a járvány miatt idén még stresszesebb, mint általában. Ezért most összeszedtünk nektek néhány tanácsot, amelynek a betartásával eredményesebb lehet a felkészülés.

  • Eduline

1. Rendszerezzétek az ismereteiteket  

Az érettségi előtti utolsó hetekben fontos, hogy hatékonyan kihasználjátok a rendelkezésetekre álló időt, hiszen ilyenkor minden perc aranyat ér. Ekkor már nem érdemes új ismereteket a fejetekbe tuszkolni, inkább a meglévő tudásotokat rendszerezzétek. Lapozzátok át a korábbi évek tankönyveit és a nagyobb témakörök mentén ismételjétek át a tanagyagokat.

2. Mozogjatok minden nap

A járvány miatt korlátozottak a lehetőségek, de próbáljatok meg minden nap egy kicsit mozogni a kertben vagy sétálni a kutyával a ház körül, a friss oxigén ugyanis elengedhetetlen a tanuláshoz.

3. Ne parázzatok

Bár a rendkívüli helyzetre való tekintettel ez a tanácsot még nehezebb megfogadni, azért próbáljátok meg, hiszen stresszes állapotban nem lehet koncentrálni és tanulni. Kapcsoljátok ki az agyatokat zenével, jógával, színezőkkel, vagy bármivel, ami nektek beválik.

4. Higgyétek el, hogy sikerülhet

Gondoljatok arra, hogy nem ti vagytok az egyetlenek, akiknek a jelenlegi helyzet megnehezíti a felkészülést és a vizsgázást. Rengeteg érettségizővel jártok egy cipőben, akik hozzátok hasonlóan bizonytalanok, de bízzatok magatokban és higgyétek el, hogy így is ki tudjátok hozni magatokból a maximumot.

Ezek a leggyakoribb hibák a matekérettségin: komoly pontokat veszíthettek, ha nem figyeltek

Akár közép-, akár emelt szinten készültök érettségizni matekból, egy írásbeli feladatsort mindenképp meg kell oldanotok. Most ebben nyújt segítséget nektek a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetője, aki megosztotta velünk, mik a leggyakrabban elkövetett hibák az írásbeli vizsgákon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.