Felvételi 2020: hogyan kell elképzelni a levelező képzést?

A klasszikusnak mondható nappali munkarendű képzések mellett a levelező tagozatos szakok is sokakat vonzanak. Hogyan zajlik az oktatás ezen a képzésen és kinek érdemes választania? Utánajártunk.

  • Eduline

Kevés, tömbösített tanórák, rugalmas heti beosztás - ezek a tényezők jellemzik leginkább a levelező tagozatos képzéseket, amelyeket főként azok a felvételizők választanak, akik munka mellett akarnak diplomát szerezni.

A tavalyi felvételi jelentkezők több mint negyvenezren voltak az ilyen munkarendű képzésekre, de a levelező tagozat az aktuális keresztfelvételis jelentkezőket is megmozgatta: 3078-en jelentkeztek ilyen munkarendű képzésre, majdnem annyian, mint nappali tagozatra.

Hétvégi egyetem

Az érvényes törvény szerint legfeljebb két hetente, munkanapokon (általában pénteken) vagy a heti pihenőnapon (szombaton) tartanak órákat levelező tagozatos hallgatók számára az egyetemeken, főiskolákon. Az egyetemek honlapjain arra vonatkozóan is találni információkat, hogy az órákat - a teljes idejű képzés óriához képest - milyen arányban tartják meg.

A levelezős szakok órái a "rendes" szakokéhoz képest legalább harminc, legfeljebb ötven százalékban vannak megtartva. A tömbösítés pedig, ahogyan sok minden más a hallgatók igényei szerint valósul meg.

Diákigazolvány?

A diákigazolányok típusa a nappali és esti képzésre járóké mellett lehet levelező típusú is (valamint távoktatásos is). Így a levelező tagozatos hallgatók éppúgy diákok, mint a más munkarendű képzések hallgatói.

A különböző diákkedvezményekről itt találtok cikkeket.

Több ezren jelentkeznek erre a szakra a felvételin - mit tanulnak az egyetemen?

Milyen képzésekre szeretne bekerülni a legtöbb felvételiző és mit tanulnak a top szakokon? Új cikksorozatunkban megnézzük, a legnépszerűbb képzéseken milyen tárgyakat tanulhattok, milyen szakmai tudást szerezhettek, és hogy milyen végzettséget nyújt a frissdiplomásoknak. Ilyen a gazdálkodási és menedzsment képzés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.