Ingyenes érettségi korrepetáláshoz keres önkénteseket a II. kerület

A közelgő érettségi időszakra készülve a II. kerület új kezdeményezéssel segítené a diákokat.

A II. kerület olyan önkéntesek jelentkezését várja, akik érettségi előtt álló diákok korrepetálásában vállalnának szerepet – a felhívást Őrsi Gergely polgármester tette közzé Facebook-oldalán.

A kezdeményezés idén indul először a kerületben. Őrsi Gergely az Eduline-nak elmondta, hogy az elmúlt időszakban többen jelezték, hogy szívesen segítenének önkéntesként különböző területeken, ugyanakkor sokszor nehézséget jelent számukra megtalálni az ehhez kapcsolódó szervezett lehetőségeket.

A program célja, hogy összegyűjtse azokat a jelentkezőket, akik akár egy-egy alkalommal, akár hosszabb távon vállalnának felkészítő órákat. Miután feltérképezik a rendelkezésre álló kapacitásokat, meghirdetik a diákok számára elérhető korrepetálási lehetőségeket.

A tervek szerint a foglalkozásokra a kerületben élő vagy ott tanuló diákok jelentkezhetnek majd. A szervezők pedig külön figyelmet fordítanak a szociális szempontokra is: elsősorban azoknak a tanulóknak szeretnének segítséget nyújtani, akiknek nincs lehetőségük fizetős különórák igénybevételére.

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu