Erdélyi fejedelemség, angol alkotmányos monarchia a töriérettségi esszétémái között

A vizsgázóknak négy téma közül kettőt kell kiválasztaniuk.

  • Eduline

A történelem érettségi második részében idén is esszéket kell írnia a vizsgázóknak.

A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak az érettségizők: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút.

A választás során arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz.

Fontos, hogy a rövid esszé középszinten 100–130, míg a hosszú 210-260 szavas.

Emelt szinten a hat esszéfeladat közül hármat kell kifejtenie a diákoknak: a középszinthez hasonlóan egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, egy a magyar történelemmel kapcsolatos hosszút, és egy komplexet. Ez utóbbi esetében az ókortól napjainkig bármelyik időszakkal lehet foglalkozni.

Emelt szinten

  • a rövid esszé 110-130
  • a hosszú esszé 240-290
  • a komplex esszé pedig  290-340 szavas.

Fontos, hogy az esszéknél a helyesírásra is figyelniük kell a vizsgázóknak, hiszen a hibákért 2 pontot vonhatnak le.

Mivel az emelt szintű vizsgát a diákok központilag írják, erről csak a délután folyamán lesznek információink. Érdemes lesz figyelni az Eduline-t ekkor is.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.