Középiskolai felvételi 2024: kik kaphatnak rá több időt?

A középiskolai központi írásbelit évfolyamtól függetlenül tantárgyanként 45 perc alatt kell megírni a diákoknak. Azonban vannak, akiknek több idő jár.

A központi írásbelit 2024. január 20-án írják magyarból és matekból a középiskolába készülők. Mindkét tantárgy esetében a tíz feladatból álló vizsgasorra 45 perce van a diákoknak. Azonban a BTMN-es és SNI-s jelentkezők plusz percekre jogosultak.

A többletidőt az Oktatási Hivatal által kiadott űrlapon kell igényelni – a központi írásbeli vizsga előtt – abban az iskolában, ahol a diák majd írásbelizik..

A kérelmet és a szakértői véleményt a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell benyújtani az iskolához, mivel a speciális körülményekre vonatkozó kérelem a vizsgaszervezést is érinti.

- olvasható az Oktatási Hivatal tájékoztatójában.

A középiskolai felvételivel részletesen az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.