Nagyon jó olvasmány Szabó Magda novellája, de nem is olyan könnyű elemezni

„Ezt a Szabó Magda-novellát sokkal könnyebb élvezni, mint értelmezni és elemezni” – mondta a középszintű magyarérettségi egyik esszéfeladatáról az Eduline által megkérdezett magyartanár. Az összehasonlító elemzés viszont kellemes meglepetést okozhatott a diákoknak, az egyik költemény ugyanis a tananyag része.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az írásbeli második részében két elemzési feladat közül választhatnak a diákok: vagy egy Szabó Magda-novellát elemeznek a megadott szempontok alapján, vagy egy Janus Pannonius- és egy Juhász Gyula-verset hasonlítanak össze.

A szaktanár szerint a diákoknak tavaly jóval könnyebb dolguk volt a Mikszáth Kálmán-novellával, „itt a feladat is nehezebben érthető, mert a diákok egy része nehezen tudja értelmezni azt a kifejezést, hogy „elbeszéléstechnikai eszközök”, így nem biztos, hogy egészen egyértelmű lesz számukra, pontosan milyen elemzést várnak tőlük”. Szabó Magda egyébként a középiskolai tananyag része, de nem minden osztályban beszélnek róla, a regényei jóval ismertebbek a nagyközönség számára, mint a novellái.

„Nagyon örülök, hogy női szerző is szerepel az érettségin, ráadásul egy olyan szerző, aki a 20. századi irodalom meghatározó szereplője, mégis kevesebb szó esik róla az irodalomoktatásban” – magyarázza a szaktanár. Szerinte ezt a szöveget nagyon élvezetes olvasni, „lehet, hogy ez is szimpatikussá teszi a diákoknál”. „Amit tanultak a novellák elemzéséről, azt ennél a feladatnál is lehet használni, de meg kell érteni, hogy milyen szempontból kell a szöveghez nyúlni. Mindenesetre nehezebb feladat, mint a tavalyi” – teszi hozzá.

Egy nagyon ismert verset kaptak a vizsgázók

Aki nem szeretne novellát elemezni, választhatja az összehasonlító műelemzést is. „A feladat első ránézésre megnyugtatja a diákok egy részét, hiszen két tanult szerzőről van szó. A Janus Pannonius-vers ráadásul a tananyag része, az összehasonlítás fő szempontja pedig egyértelmű” – magyarázza a magyartanár.

Hozzáteszi: egyik mű sem formabontó, klasszikus líra, a formájuk könnyen elemezhető, ráadásul a Janus Pannonius-versnél a keletkezési körülményeket is ismerik a középiskolások. „Ezt a feladatot könnyen meg lehet oldani, például a két szerzői álláspontot kéri számon, ami világosan kiszedhető a szövegből” – magyarázza.

A szaktanár szerint a diákok szempontjából jó hír, ha egy ismert verset kell elemezniük, „ilyenkor megmutathatják szövegértési képességeiket, de tudnak támaszkodni az ismereteikre is”.

Az első infókat a szövegértés feladatrészről itt, a rövid szövegalkotási feladatról pedig itt olvashatjátok. Az Eduline szaktanárt is megkérdezett a feladatokról, véleményét a szövegértésről ide kattintva , a rövid szövegalkotásról pedig itt éritek el.

A mai vizsga legfontosabb részleteit a folyamatosan frissülő tudósításunkban olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.