Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mit tehettek, ha nem kerültük be a kiszemelt szakra a keresztféléves felvételin? Most is tudtok majd pótfelvételizni? Itt a válasz.
A keresztféléves felvételire való jelentkezés határideje már november 15-én lezárult, november 20-ig pedig a hitelesítést is el kellett végeznetek. Ezután már csak az esetlegesen hiányzó dokumentumokat kell pótolnotok, amit a december 12-től, az ügyintézési időszakban tehettek majd meg. Ekkortól lesz lehetőségetek az egyszeri sorrendmódosításra vagy a jelentkezési hely visszavonására is. Ezekről itt olvashattok bővebben.
A ponthatárokat várhatóan 2021 január 25-én húzzák, vagyis ekkor derül ki, hogy elkezdhetitek-e az adott szakot februárban. Ha kíváncsiak vagytok, hogy a korábbi években hány pontot kellett összeszedniük a jelentkezőknek a sikeres felvételihez, itt megnézhetitek őket. De mit tehettek, ha nem vesznek fel benneteket egyetemre vagy főiskolára?
Tudtok pótfelvételizni?
Sajnos nem, az általános felvételi eljárással szemben a keresztféléves felvételi csak egykörös.
Akkor mégis mikor jelentkezhettek legközelebb a felsőoktatásba?
A 2021 szeptemberében induló képzésekre 2021 február 15-ig jelentkezhettek majd. Hamarosan a felvételi tájékoztató is elérhető lesz.
A keresztféléves felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Felvételi 2021: hamarosan mindenhol elindulnak a vizsgák
Mutatjuk, pontosan mikor kell gyakorlati vizsgára vagy motivációs beszélgetésre számítanotok, ha a keresztféléves felvételiben jelentkeztetek egyetemre.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
illetve egyes szakokon részt kell vennetek az alkalmassági vagy gyakorlati vizsgán.
Az általános felvételi eljárással szemben a keresztféléves felvételi csak egykörös, tehát nincs pótfelvételi lehetőség.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.