Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oktatási szakszervezetek kiállnak az érettségi döntés ellen, miközben az újabb és újabb kérdéseket vet el - némi válasszal is kiegészülve. Itt olvashatjátok a mai nap legfontosabb híreit.
Megvannak az érettségi vizsgák dátumai
A vizsgák május 4-én 9-kor kezdődnek magyar nyelv és irodalommal és május 21-én délután olasszal érnek véget. A táblázatos bontást itt találjátok.
Sajtótájékoztató a vizsgákról
Maruzsa Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkár a tegnapi bejelentés részleteiről beszélt a mai sajtótájékoztatón. A részleteket itt olvashatjátok el.
A PDSZ felszólítja a tanárokat, szülőket az érettségi miatt
Arra kérik a tanárokat, jelezzék az intézményvezetőjüknek, hogy jelen körülmények között nem kívánnak közreműködni az érettségiben, valamint a szülőket, hogy tiltakozzanak ők is a gyermeküket és családjukat veszélyeztető döntés ellen - áll a PDSZ közleményében. Szerintük május elején felelős tanár nem érettségiztet, felelős szülő pedig nem küldi a gyerekét érettségizni.
A PSZ azt kéri, teszteljenek mindenkit, aki részt vesz az érettségiben
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a megjelent kormányrendelet alapján nem tartja elégségesnek az érettségiben részt vevő személyek (diákok, pedagógusok, technikai személyzethez tartozók) élet- és egészségvédelme érdekében tett biztonsági intézkedéseket.
Lesznek azért szóbeli érettségik is
A középszintű szóbeli vizsgákat meg kell szervezni olyan tárgyak esetén, ahol eleve csak szóbeli vizsgarész lenne. Illetve bizonyos esetekben, ha az igazgató úgy dönt - erről bővebben itt olvashattok. De a javítási lehetőség is szóban lesz majd, valamint a tesiérettségire vonatkozóan is külön szabályokat, szóbeli vizsgát írtak elő.
Még nincs döntés az idei Erasmus ösztöndíjakról
Magyarország az Európai Bizottság döntésére vár, egyelőre annyit tudtak jelezni a pályázóknak, hogy egyedi eljárás keretében fogja téríteni a program a járvány következtében felmerült költségeiket, illetve azt, hogy az utazások átütemezhetők. Erről bővebben itt olvashattok.
Postán is érkezhetnek a frissen kiadott diplomák
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a nyelvvizsga amnesztia kapcsán tájékoztatta a felsőoktatási intézményeket az oklevelek kiosztásának lehetséges formáiról. Ezt a cikket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.