A Pedagógusok Szakszervezete azt kéri, teszteljenek mindenkit, aki részt vesz az érettségiben

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a megjelent kormányrendelet alapján nem tartja elégségesnek az érettségiben részt vevő személyek (diákok, pedagógusok, technikai személyzethez tartozók) élet- és egészségvédelme érdekében tett biztonsági intézkedéseket.

  • Eduline

Ha a kormány ragaszkodik az írásbeli érettségi május 4-i kezdési időpontjához, a PSZ követeli, hogy minden olyan személyt teszteljenek, aki a középiskolai érettségiben részt vesz. Csak azok vizsgázhassanak, illetve vehessenek részt, működhessenek közre a folyamatban, akiknek vírusteszt-eredménye negatív. A fiatalok (életkoruk miatt is) akár teljesen tünetmentesen hordozhatják a vírust. Az idősotthonokban elharapózó járvány kapcsán számos esetben kiderült, hogy a vírust kórházi tartózkodást követően hurcolta be a lakó. Az elmúlt napok kórházi ágyfelszabadítása miatt sok fertőzött kerülhetett haza családjához, így az érettségiző diákok családjához is. Minden kockázatcsökkentő intézkedésre szükség van annak érdekében, hogy megakadályozzuk az érettségik járványos góccá alakulását. 

Követelésük azért is megalapozott, mert március 16-ától éppen azért szünetel a hagyományos tanítás, mert a tanulók kiemelten vírushordozók - írják közleményükben. Azok a diákok, akik a teszt eredményeként vírushordozók, még a nyár végi, őszi felsőoktatási pótfelvételi előtt kapjanak lehetőséget arra, hogy érettségi vizsgát tudjanak tenni felsőfokú tanulmányaik megkezdéséhez - teszik hozzá.

A PSZ egyértelműen jelzi: ha a kormány nem teszteli az érettségi folyamatában részt vevő személyeket, szerintük minden esetleges megbetegedésért vállalnia kell a felelősséget.

A Pedagógusok Szakszervezete határozottan felszólítja a pedagógusokat és az érettségiben részt vevő személyeket, vegyék komolyan az államtitkár kérését, hogy amennyiben krónikus betegségben szenvednek, vagy más okból veszélyeztetve érzik magukat, semmiképpen se vállaljanak munkát, beosztást az érettségik alatt. A PSZ elvárja a kormánytól, továbbá a fenntartóktól és a munkáltatóktól, hogy semmilyen hátrányos munkajogi következmény ne érje azt, aki nem vállal munkát érettségi idején. Javasolja humánerőforrás-terv készítését iskolai szinten, hogy az egészségügyi vagy egyéb veszélyeztetettségi ok miatt kieső kollégák pótlásának megszervezésére legyen elegendő idő.

Érettségi 12 százalék felett - idén így javíthattok az írásbeli eredményeiteken

Mi történik azokkal, akiknek nem sikerül az írásbeli? Hogyan lehet javítani egy bukásközeli dolgozaton? Itt vannak a részletek. Az alapszabály nem változott: ha a vizsgatárgy vizsgája több vizsgarészből áll, minden vizsgarészből legalább tizenkettő százalékot kell teljesítenetek ahhoz, hogy a vizsgatárgyból a teljesített százalékérték alapján legalább elégséges osztályzatot kaphassatok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.