A nyugat-magyarországi felkelésről és a soproni népszavazásról
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár igazgatója, ifj. Sarkady Sándor történész a Selmeci Társaság szervezésében történelmi előadássorozatot tart az egyetem "E" épületében.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár igazgatója, ifj. Sarkady Sándor történész a Selmeci Társaság szervezésében történelmi előadássorozatot tart az egyetem "E" épületében.
Edupress
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai és Természettudományi Kar szeptember 28-én 9 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi kampuszán, a Kutatók Éjszakája országos rendezvénnyel párhuzamosan. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek a két kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Kiemelt szakmai szempont a BSc-képzésekkel történő elhelyezkedés és továbbtanulási lehetőségek bemutatása.
Edupress
Lifelong Learning in the City - Region / Egész életen át tartó tanulás a városban és a régióban címmel rendez a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar konferenciát szeptember 23-25. között.
Edupress
Az Egyetemi Könyvtár és az ELTE Levéltár gondozásában megjelentetett, az intézmény kollegáinak munkásságát bemutató tudományos publikációk és szakkönyvek, valamint a két intézmény válogatott rendezvényeinek relikviáit állítják ki szeptember 12-től.
Edupress
Első alkalommal rendezik meg az erős emberek versenyét a Pannon Egyetem Nagykanizsai Telephelyén szeptember 19-én, 16 órától.
Edupress
Fásszárú energia ültetvények létesítése és hasznosítása címmel rendez szakmai konferenciát szeptember 19-én 11 órakor a Károly Róbert Főiskola a tass-pusztai Tangazdaságába.
Edupress
Még hat napjuk van azoknak, akik új Diákhitel-igénylőkként már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Ez a pénzösszeg akár 150 ezer - a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára akár 200 ezer - forint is lehet. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Diákhitel Központ kivételesen még a szeptember 17-én, hétfőn leadott új igényléseket is figyelembe veszi az októberi kifizetésekhez - közölte a Diákhitel Központ.
Edupress
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája - a Szenátus és a Kuratórium támogató véleményével - megállapodást köt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel a műszaki képzések területén, kezdetben kiemelten a mechatronikai mérnökasszisztens és az energetikai mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés területén folytatandó együttműködésre.
Edupress
A Tessedik Sámuel Főiskolai Kar egészségügyi intézete tartott szerda este figyelemfelkeltő fáklyás felvonulást Gyulán.
Edupress
A Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a 2007. szeptember 10-én tartott Elnökségi ülésen döntött arról, hogy csatlakozik a HÖOK által kezdeményezett tandíjellenes tüntetéssorozathoz.
Edupress
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Műegyetem Egyetemi Napok megnyitója kedden 10 órakor, melyet különböző sport bemutatók és bajnokságok követtek. Szeptember 20-ig a legkülönbözőbb programokkal várja az egyetem a hallgatóit és öregdiákjait.
Edupress
2007 nyarán - mind a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar életében, mind a környezetmérnök képzés során először - a Környezetmérnöki Intézet az iskolán kívüli szakmai gyakorlat részeként ökológiai-természettudományi terepgyakorlatot szervezett a hallgatók számára.
Edupress
A középiskolások aktív bevonásával szervez társasjátékot szeptember 20-án 14 órai kezdettel Veszprémben a Tudás Sziget Menedzsment Gondolkodó és Gyakorló Műhely: oPEn-GTK címmel. A versenyzőknek több helyszínen, különböző feladattípusokban kell helytállniuk. Egész nap számos játékra és ingyenes koncertekre várják a rendezők az érdeklődőket.
Edupress
Elkészült a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar (PTE PMMK) PPP beruházási formában megvalósuló rekonstrukciójának és bővítésének első üteme. A felújított épületben tartották szeptember 11-én az ünnepélyes tanévnyitót is.
Edupress
A Széchenyi István Egyetem 2007. szeptemberében induló képzéseire 3136 fő kapott beiratkozási lehetőséget, ez azt jelenti, hogy az egyetem a 3753 fős elsőéves kapacitásának 84 százalékát fel tudta tölteni - közölte az intézmény kommunikációs titkársága.
Edupress
Október másodikára tervezi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) a fer elleni tüntetést.
Edupress
A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok és az MTA Debreceni Területi Bizottsága "Leonardo da Vinci élete és kora" címmel szervez konferenciát szeptember 18-án, kedden 11 órától a Debreceni Akadémia Bizottság székházban.
Edupress
Kilencedik alkalommal hirdette meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál versenykategóriáit. Közép-Európa egyik legnagyobb pódiumművészeti és színjátékos seregszemléje október 15-től 21-ig várja idén az érdeklődőket a Merlin Színházban.
Edupress
Az első magyar páros, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor nekivágott, hogy átevezze az Atlanti-óceánt, majd visszatért, hogy megossza élményeit a nagyközönséggel. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar és az Apáczaisok Baráti Köre szeptember 26-án 18 órára a Hotel Famulus konferenciatermébe szervezi az 52 nap ég és víz között című élménybeszámolót.
Edupress
Három egyetem, a németországi Greifswald, az észak-vietnámi Thai Binh és a Pécsi Tudományegyetem orvoskarai három évvel ezelőtt kidolgoztak egy tervet, amelynek célja a vietnámi közlekedési balesetek megelőzése volt. Az "Asia-Link" együttműködési terven belül az Európai Unió támogatását élvező Save Projekt több mint kétéves intenzív orvostudományi kutató- és oktatómunka után lezárult.
Edupress