Az év könyvtára címet a BDF könyvtára kapta

A könyvtárak megújulása, szolgáltatásaik minőségének javítása érdekében augusztus 10-én tette közzé az Év könyvtára 2007 című pályázati felhívását az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), melyet idén a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF)nyert el. A kitüntetést Barki Katalin igazgató október 7-én vette át Budapesten a Könyves Vasárnap című rendezvényen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Csepeli Fiókkönyvtárában.

  • Edupress
Az Év könyvtára címet elsőként tizenegy éve ítélték oda, azóta különböző könyvtárak nyerik el, ám idén először kapta meg ezt a címet egy felsőoktatási intézmény: a Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára.A kitüntetés elnyerésében szerepe volt a korszerű épületnek, - melybe a könyvtár 2006-ban költözött -, a benne lévő fejlett infrastruktúrának, a könyvtár hallgatói közösségi térként való működésének, valamint a teljesen automatizált könyvtári rendszernek.A könyvtár fejlődésének másik oka a hirtelen megnőtt könyvállomány, melyet a Vas Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtárának integrálása hozott. A könyvtárban az olvasói férőhelyek száma 256, ebből 185 számítógéppel ellátott. Ezenfelül tizenkét számítógép áll rendelkezésre kizárólag katalógushasználat céljára.A könyvtárban a WiFi-t is használhatják a hallgatók. A könyvtárban lehetőség nyílik a digitális oktatási gyűjtemény hallgatói hozzáférésre, különösen az ajánlott és a kötelező irodalmakhoz, de elérhető az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) is. A könyvtár elérhetősége: <a href='http://www.bdf.hu/konyvtar' target='_blank'>www.bdf.hu/konyvtar</a>.(<a href='http://www.edupress.hu' target='_blank'>www.edupress.hu</a>)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.