Iskolába tartó gyerekeket szállító busz karambolozott
Tizenkét gyerek és négy felnőtt könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy autóbusz és egy kamion csütörtök...
Tizenkét gyerek és négy felnőtt könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy autóbusz és egy kamion csütörtök...
MTI
Továbbra is életveszélyes annak a 16 éves fiúnak az állapota, aki csütörtökön zuhant ki egy budai iskola második emeletéről - írja az fn.hu.
Eduline
Eljárást indított a XI. kerületi rendőrkapitánysága a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskolában történt csütörtöki baleset miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Eduline
Egy 15 éves diák vesztette életét kedd éjszaka az egyik New York-i iskola légaknájában – írja a New York Daily News.
Eduline
58 ezer fontos, vagyis 18 millió forintos kártérítést kaptak baleseteikért a stattfordshire-i diákok 2010-ben – a legmagasabb, tízezer fontos összeget annak a tanulónak utalták át, aki elcsúszott az iskolai folyosón.
Eduline
A fokvárosi egyetem parkjában zuhant le egy megrongálódott helikopter – a szemtanúk beszámolója szerint a helikopter kényszerleszállás közben egy fának ütközött, a fedélzeten lévő négy ember és az egyetem oktatói, hallgatói közül senki nem sérült meg.
Eduline
Háromezer fontos, vagyis egymillió forintos kártérítést kapott az a brit tanuló, aki elesett az iskola folyosóján, könnyű sérülései miatt kórházba is kellett szállítani. 2008 és 2010 között csak Liverpoolban és a környező településeken több mint ötvenezer font kártérítést ítéltek meg diákoknak iskolai balesetek miatt.
Eduline
200 ezer fontos, vagyis több mint 61 millió forintos kártérítést kapott az a brit tanár, aki egyik órája előtt elcsúszott egy szőlőszemen. A szigetország pedagógusainak évente összesen 22 millió font kártérítést fizetnek ki iskolai balesetek miatt.
Eduline
Hagyományőrzők tartottak bemutatót az egyik szombathelyi iskolában, a csoport egyik tagja a buzogány fejével véletlenül fejen talált egy harmadikos diákot.
Eduline
A dániai Praesto-öbölben pénteken felborult egy csónak, amelyben 13 diák és két kísérő ült. A mentőakcióban egy kivételével mindenkit sikerült kimenteni - közölte a helyi rendőrség.
Eduline
Furcsa baleset történt hétfő reggel az újaradi Adam Müller-Guttenbrunn Líceumban: egy ötödikes diák zuhant ki az egyik első emeleti ablakból. A tizenegy éves fiú megúszta egy lábtöréssel.
Eduline
Hazaengedték a kórházból azt a három diákot, akikre múlt hét csütörtökön rázuhant egy tornatermi térelválasztó függöny a Vajk-sziget Általános Iskolában.
Eduline
Megfigyelésre bent tartják a kórházban azt a három, negyedik osztályos gyermeket, akik akkor sérültek meg, amikor egy XVIII. kerületi általános iskolában a tornaórán leszakadt a vasfüggöny - közölte a gyermekek kezelőorvosa.
Eduline
Könnyebben megsérült három tanuló csütörtökön az egyik XVIII. kerületi általános iskolában.
Eduline
Hat vezetőt már elmozdítottak a posztjáról, miután hétfőn egy Hunan tartományban történt közlekedési balesetben 14 kisiskolás meghalt, hat megsérült - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.
Eduline
Egy 67 éves férfi törte be egy tajpeji iskola kapuját, az autó néhány másodperccel később lángolni kezdett.
Eduline
Hét gyermek súlyosan megsérült egy kínai általános iskolai balesetben, amelyben az óráról kiözönlő gyerekseregből néhányan elestek a lépcsőn, de a többiek már nem tudtak megállni, s közel százan zuhantak egymásra - jelentette a Hszinhua hírügynökség hétfőn.
Eduline
3,2 millió font kártérítést ítélnek meg évente a Nagy-Britanniában dolgozó tanároknak és pedagógiai asszisztenseknek, vagyis minden egyes tanítási nap tizenötezer fontjába kerül a brit államnak.
Eduline
Felgyújtott bosszúból egy bokrot Horvátországban egy diák, mert az állandóan megbökte töviseivel, ám erdőtűz lett a dolog vége - és börtön.
Eduline
Mit csinál az, aki befejezte a középiskolát de semmi kedve rögtön belevetni magát az egyetemi/főiskolai életbe? Kivesz egy év szabit és utazgat a világban. Aki nem érti miről van szó, az valószínűleg nem egy felső-középosztálybeli angol család sarja, de nem kell kétségbeesni, nálunk is kezd elterjedni valami hasonló.
Eduline