Az iskola kéményében találtak meg egy 15 éves diákot

Egy 15 éves diák vesztette életét kedd éjszaka az egyik New York-i iskola légaknájában – írja a New York Daily News.

  • Eduline

Nick Gryak – aki a Roy H. Mann Junior School tanulója volt – barátaival együtt mászott fel az épület tetejére, amely a környéken élők szerint a tizenévesek kedvenc találkozóhelye volt, ugyanis hónapok óta üresen áll, felújítási munkákat végeznek rajta.

A diák véletlenül esett bele a légaknába, majd körülbelül 5 emeletnyit zuhant. A barátai azonnal értesítették a mentőket, de már nem tudtak segíteni a fiún. „Jó gyerek volt, aki néha csinált hülyeségeket” – nyilatkozta a lapnak egy 16 éves középiskolás.

A helyszínen a baleset után körülbelül kétszáz diák gyűlt össze, a tanárok és barátok egy Facebook-csoportot is létrehoztak, amelyhez eddig több mint 3200-an csatlakoztak.

eduline

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.