Nyílt levélben követeli a tisztességes béremelést a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

Bár 50 százalékos béremelést ígértek, van, ahol a HUN-REN dolgozóinak csak 10 százalékkal emelkedik a fizetése.

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat dolgozóinak képviselete nyílt levelet írt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek. A szakszervezet arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa a korábban beígért, minden kutatóra kiterjedő béremelést.

Az ADF bíróság előtt támadta meg a kutatóközpontok ELTE-hez csatolásáról szóló határozatokat

A kormány még 2025 januárjában jelentette be, hogy áprilistól átlagosan 50 százalékkal nőnek a béreka HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnál, és erre 18 milliárd forintot különítettek el. A TDDSZ szerint azonban a HUN-REN Központ ennek csak 16,2 milliárd forintját fordítja bérrendezésre, ráadásul az összeget egy évre osztják el, nem kilenc hónapra, ahogy eredetileg tervezték. Így a tényleges emelés átlagosan csak 30 százalékos lesz, sőt, az ELTE-hez tartozó négy kutatóközpont esetében mindössze 10 százalék körüli.

A szakszervezet emlékeztet: amikor 2019-ben a kutatóhálózatot leválasztották az MTA-ról, a kormány egyik fő ígérete a stabilabb finanszírozás és a kutatók jobb megbecsülése volt. Ez azonban hat éve nem valósult meg, és a mostani 30 százalékos emelés sem fedezi a 2020 óta tartó magas inflációt.

 

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.