Felmászott egy tehervonatra, áramütést szenvedett a 15 éves fiú Berettyóújfaluban

Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a fiút.

Áramütés ért egy 15 éves fiút a Berettyóújfalun található vasútállomáson, miután felmászott egy tehervonat tetejére – értesült a balesetről a Hajdú Online.

Augusztus 18-án négy fiatal, miután az éjszakai órákban lekésték a vonatukat, a tiltótáblák ellenére bementek az állomás üzemi területére, ahol bár az áramütésre is figyelmeztető kiírásokat is elhelyeztek, felmásztak a teherkocsik tetejére.

A balesettel kapcsolatban a lap megkereste a MÁV sajtóosztályát, akiknek az elmondása szerint:

a társaság egyik tagja ugrás közben olyan közel került a felsővezetékhez, hogy áramütés érte, melynek következtében lezuhant a kocsi tetejéről.

A mentőket a fiú társai hívták ki, akik életveszélyes állapotban szállították kórházba a sérültet. A nagyfokú égési sérülései miatt a fiút a helyi kórházból átszállították a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjába.

Az eset kapcsán a MÁV ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen felelőtlen viselkedés miatt egy fiatal már életét vesztette ebben az évben. A vasúttársaság kiemelte:

  • Szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni!
  • Már önmagában az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, 2 méteres távolságon belül halálos áramütést is okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek (oszlopok, kapcsolók) érintése életveszélyes.
Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.