Nagy eséllyel lesz elhízott a gyereke annak a szülőnek, aki maga is túlsúlyos volt fiatalként

Több generáció adatait vizsgálták meg szakértők, drasztikus eredményekre jutottak.

  • Tornyos Kata

Annak a szülőnek, aki 17 évesen túlsúlyos volt 77 százalékos eséllyel voltak elhízva a gyerekei 17 évesen, míg a normál testsúlyú szülők gyerekeinél ez az arány csak 15 százalékos volt. Ha pedig 17 évesen kifejezetten soványak voltak a szülők, akkor már csak 3,3 százalékos volt a valószínűsége annak, hogy a gyerekük elhízott kamasz lesz – írta meg a hvg360 egy felmérés alapján, amiben az izraeli kötelező katonai szolgálatot megelőző orvosi szűrés során összegyűjtött adatokat elemezték szakértők.

Az 5-11. osztályosok négyötöde napi 60 percet se mozog, egyharmaduk képernyő előtt ülve tölti a szabadidejét
A fiatalok alig több mint ötöde végez elegendő fizikai aktivitást, az elmúlt 20 évben pedig a fiúk és a lányok esetében is növekedtek a túlsúlyosság arányszámai - világít rá a legfrissebb HBSC (Health Behaviour in School-aged Children) kutatás, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködésével az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán működő HBSC Kutatócsoport végzett még 2022-ben. Az erről szóló cikkünket innen olvashatjátok el.

A szakértők egy olyan óriási orvosi adatbázisból dolgozhattak, amely több generációra vonatkozó biológiai, örökletes és egészségügyi információkat tartalmaz. A vizsgálat során több mint 1,3 millió személy 1986–2018 között gyűjtött adatait elemezték.

A kutatók szerint az általuk végzett felmérés megerősíti azokat az elméleteket, amelyek szerint a tinédzserek elhízásában egyértelmű szerepe van a genetikának, illetve hogy a szülői tényezők befolyásolhatják a következő generáció egészségügyi eredményeit.

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.