Egészen január 7-ig elfogadják a decemberi vasúti és Volán-bérleteket

Hosszabb ideig használhatjátok a decemberi vasúti és Volán-bérletet.

  • Eduline

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára Facebook-oldalán azt írta, a téli szünet utáni első tanítási napon mindig nagy a sor a pénztáraknál, ezért január 5. helyett január 7-ig fogadják majd el a decemberi bérleteket.

Az államtitkár a "vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatókról" írt, méghozzá a helyközi járatokról, vagyis ez a Volán- és a vasúti bérletekre vonatkozik, a BKK-bérletekre nem.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.