szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Még csak most lettek tizenévesek, de a cégek és a szolgáltatók már most árgus szemekkel figyelik őket. Ők az alfa, más néven Ipad-generáció, akik mire nagykorúak lesznek, már máshogy fognak kommunikálni, vezetni, bankolni, lakni és utazni, mint mi. De hogyan?

Míg pár éve még rengeteg cikk foglalkozott azzal, hogy a most a harmincas éveiben járó milleniumi, más néven Y generáció hogyan forgatta fel a világot, kevesebb figyelem jutott az őket követő Z generációsoknak, akik a definíció szerint a 2000 és 2010 közti időszakban, azaz a XXI. század első évtizedében születtek. Számukra már természetes volt az internet és a mobilkommunikáció létezése, Marc Prensky oktatással foglalkozó kutató rájuk használat először a “digitális bennszülött” kifejezést.

Az ábécé utolsó betűje után következő nemzedék, az úgynevezett alfa-generáció tagjain a 2010 után születetteket értjük, akik közül még a „legidősebbek” is általános iskolába járnak. Ez azonban pár éven belül változni fog, így a világnak és az abban működő cégeknek, szolgáltatásoknak, de a nagy rendszereknek – például egészségügynek, az oktatásnak vagy akár a pénzügyeknek – is fel kell készülniük az alfa-generációsok fogadására. Érdemes tehát megnézni, hogyan alakul az “alfások” személyisége.

Az „iPad-generáció”

Angol nyelvterületen így is emlegetik az alfa-generációt, mivel 2010-ben jelent meg az Apple első táblagépe. Magát a kifejezést Mark McCrindle, az ausztrál McCrindle Research kutató és tanácsadócég alapítója találta ki. Szerinte hibás lépés lett volna a Z generáció után egyszerűen visszaugrani az ábécé elejére, mert „ők az első olyan generáció, akik már teljes mértékben a XXI. században születtek, ezért ők valami újnak a kezdetét jelentik, nem a visszatérést a régi dolgokhoz”.

A generáció és az iPad összekötése nem véletlen: a mostani nemzedékek közti időbeli eltérés ugyanis rohamosan csökken, épp a technológia gyors fejlődésének köszönhetően. Erre talán a már említett Y generáció a legjobb példa, hiszen nem nehéz megérteni, mennyire különböző életet élt egy nyolcvanas években született ember, mint az, aki a kilencvenes évek második felében született. A Z generáció ehhez képest már „csak” tíz évet kapott a generációkutatóktól, de érdemes megnézni bármelyik, az ezredforduló környékén készült kortárs film vagy sorozat epizódjait, és máris látni fogjuk, hogy az azóta eltelt időben mennyit változott a körülöttünk lévő világ.

Érdemes a technológia ösvényén követni az alfa-generáció nyomát, hiszen talán ez a legjobb módja, hogy megértsük, miben és hogyan tér el az ő viselkedésük, életmódjuk a korábbiaktól. Az alfa-generációsok számára ugyanis már teljesen alapvető például az okostelefonok és a nagy sebességű mobilinternet létezése, nem csoda, hogy számukra ezek az eszközök jelentik a világ felfedezésének első számú módját is.

A Wired Consulting által készített tanulmány, az Understanding Generation Alpha rámutat, hogy az alfa-generáció tagjai számára a fizikai kapcsolat a kortársaikkal való kapcsolattartás és -építés során már nem annyira fontos, mint a korábbi nemzedékeknek. Ez leginkább talán ott érhető tetten, hogy a hagyományos telefonálás már inkább nyűg, amit szívesen elkerülnek, helyette a szöveg- vagy hang/videóalapú üzenetváltást részesítik előnyben. A Wired Consulting kutatása szerint pedig a jövőben egyre nagyobb szerepet kapnak a gesztusalapú felhasználói felületek, de ennek a nemzedéknek az sem okoz majd problémát, ha egy géppel – robottal vagy mesterséges intelligenciával – kell kommunikálniuk.

Természetesen az okostelefonok és a táblagépek kulcsfontosságúak ennek a nemzedéknek, ezt megerősítette a brit kormány kommunikációval foglalkozó ügynöksége, az Ofcom által készített tanulmány is, amely kimutatta, hogy egyre jobban nő a készülékhasználat a fiatalabb gyerekek körében is – különösen a táblagépek népszerűek ebben a korcsoportban.

Az alfa-generáció üdvözli a különféle virtuális asszisztensek megjelenését is, amelyek az adatfeldolgozó algoritmusok révén egyre inkább személyre szabottan tudnak kommuinikálni az ügyfelekkel. Erre a legjobb példát az olyan szoftverek jelentik, mint az Apple Sirije, az Amazon Alexája vagy a Google Asszisztens, amely ma már ott van a legtöbb androidos telefonban.

Az alfa-generációs gyerekek számára szintén nem idegen a mesterséges intelligenciával felszerelt játékok létezése sem, amely számukra szerethetővé és megbízhatóvá teszi a technológiát, hiszen már egészen kicsi koruk óta egyfajta örömforrást látnak benne. Hasonló módon a különféle hordható – wearable – eszközök is teljesen természetesek lesznek a számukra, mivel már ma is sok szülő ad okosórát az egészen pici gyerekére, hogy mindig tudja, épp hol van és mit csinál.

Az “alfások” koruk miatt még nem vezetnek autót, mire azonban megszerzik a jogosítványt, valószínűleg sokkal elterjedtebbek lesznek az utakon a különféle önvezető járművek. Ne feledjük, egy mai, középkategóriás autó vezetéstámogató rendszerei, mint például a sávtartó automatika vagy az adaptív tempomat már úgynevezett „kettes szintű önvezető rendszernek” számít, és már itthon is sem teljesen ismeretlen látvány a tényleges önvezetésre – ha korlátozottan is – képes Teslák látványa. Számukra tehát valószínűleg teljesen természetes lesz, hogy az első munkahelyükre már önvezető autóval vagy önvezető, autómegosztó szolgáltatás segítségével jussanak el.

Digitálisan is tudatos generáció

Míg a mai 40-es, 50-es generáció tagjai gyakran a vállukat vonogatják, ha arról van szó, hogy egy-egy okostelefonos appikáció vagy épp a Facebook begyűjti a rájuk vonatkozó, sokszor egészen személyes adatokat is, az alfa-generáció számára ez a gyakorlat kis túlzással a dohányzással lesz egyenértékű. Azaz egy káros és kerülendő gyakorlatot látnak majd benne, ugyanis a Wired Consulting tanulmánya szerint az állandóan online lévő alfa-nemzedék szereti saját maga kezelni a digitális identitását, éppen ezért elvárja, hogy az egyéni igényeit és elvárásait kielégítsék.

A korábbi generációkkal ellentétben az alfa tagjai várhatóan jobban kezelik majd az életük későbbi szakaszaiban megjelenő új technológiákat is, mivel már eleve az újdonságokra fogékonyan és nyitottan nőnek fel.

Ezzel együtt ez a generáció jóval elfogadóbb és tudatosabb lesz az elődeinél: legyen szó a környezet védelméről, klímaváltozásról, az LMBTQ+ emberek – vagy épp más kisebbség tagjainak – elfogadásáról, őket inkább egyesíteni fogja a megosztottság felszámolása, mintsem, hogy éket verjen közéjük. Az alfa lehet az első generáció, amely már úgy nő fel, hogy élete során számításba veszi, hogy milyen hatást gyakorol az utána következőkre, így köreikben erősödni fog a fenntarthatóságra és fair üzleti gyakorlatra való törekvés is. A többi generáció sokat tanulhatna tőlük, legalábbis sok olyan jellemzőjük van, amit érdemes lenne ellesni, hogy egy kicsit nyitottabb és elfogadóbb világban élhessünk.