Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Összegyűjtöttünk pár alkalmazást, ami segíthet az időbeosztásban, a koncentrálásban, és abban is, hogy időnként tartsatok egy kis szünetet.
Promodoro timer
Az úgynevezett Pomodoro, azaz paradicsom technika segítségével sokkal könnyebb és hatékonyabb lehet a tanulás. A módszer lényege, hogy 25 perc intenzív tanulást 5 perc pihenés követ, majd a negyedik 25 perces blokk után jön egy hosszabb – 30 perces – szünet. A Promodoro timer tulajdonképpen ezt az időmérőt sűríti egy appba. Érdemes kipróbálnotok miközben készültök a vizsgákra, ugyanis sokkal könnyebb lesz ellenállnotok a telefonotok csábításának, ha látjátok az adott periódus végét.

Move More
Ez az app nem csak azoknak lehet hasznos, akik sokat ülnek a munkájuk miatt, hanem azoknak is, akik a tanulás miatt órákon keresztül görnyednek az asztal fölött, ugyanis 20-60 percenként figyelmeztet benneteket arra, hogy mozogjatok egy kicsit – a pontos időintervallumot ti állíthatjátok be egy csúszka segítségével.
Azt is megadhatjátok, hogy milyen módon figyelmeztessen a program, például hanggal vagy egyedileg beállított üzenettel. Ha megnyomjátok a Startot, a háttérben elindul a visszaszámlálás (mármint az előre beállított időből). Ha ez lejár, akkor az emlékeztető mellett egy rövid tippet is kaptok azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tehettek meg ebben a kis szünetben az egészségetekért. Az appot innen tölthetitek le.

Exam Countdown Lite
Ezzel az ingyenes alkalmazással egyszerűen nyomon követhetitek a vizsgáitok vagy beadandóitok dátumait. Az applikáció előnye, hogy nemcsak naptárként működik, hanem visszaszámláló is van benne. Így azt is láthatjátok, hogy hány nap, perc és másodperc van még hátra a számonkérésig. A könnyebb átláthatóság érdekében pedig különböző színekkel jelölhetitek a vizsgákat.
Az alkalmazás elérhető iOs-en az App storeban, illetve androidon a Google Playben is.

Forest
Ezzel az alkalmazással sokkal egyszerűbb lesz a tanulásra koncentrálnotok. Az appnak ugyanis az a lényege, hogy tanulás előtt elültettek egy virtuális magot, amiből fa fog kinőne. Viszont, ha korábban használjátok a telefonotokat, mint amennyi idő alatt megnőne a facsemete, akkor a virtuális növényetek meghal és kezdhetitek újra a nevelgetését. Mielőtt azonban válaszolnátok az üzeneteitekre, kaptok egy figyelmeztetést, hogy ha most használjátok a telefont, meghal a fa. Minél többször tudtok ellenállni a csábításnak, annál több fátok lesz, és így gyarapszik az erdőtök.
Az alkalmazást iOsra innen, Androidra pedig innen tudjátok letölteni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.