Túl hosszú szoknyája miatt büntetne egy 12 éves lányt egy angliai iskola

Máshol épp fordítva szokott lenni.

  • Eduline

A 12 éves Siham Hamud évek óta bokáig érő szoknyát viselt az iskolában, de az utóbi időben állítólag többször is gondja származott abból, hogy az intézmény szerint nem az előírásoknak megfelelő egyenruhában jár órákra - számolt be az esetről a 24.hu a Metron írtak alapján. 

Az Uxbridge High School szabályzata azt írja, hogy a lányoknak hosszú nadrágban vagy térd fölé érő szoknyában kell iskolába menniük, a bokáig érő darab azonban nem megengedett. A lány szülei szerint viszont ezek közül egyik viselet sem egyeztethető össze a vallásukkal. Az iskola vezetése azonban nem nézi jó szemmel a bokáig érő szoknyát, többször hazaküldték már a lányt, hogy öltözzön át megfelelő viseletbe, ő pedig egy idő után elmaradozott az iskolából. Apja szerint lányától a hite miatt tagadják meg az oktatást.

Az iskola az esettel kapcsolatban azt írta:

Siham hiányzásai igazolatlanok, a tartós igazolatlan távollét pedig pénzbüntetést vonhat maga után. A szülők ellen pedig felmerülhetnek jogi panaszok, mivel nem gondoskodnak arról, hogy a gyerekük iskolába járjon.

A levélben ismét felszólítják a szülőket, hogy működjenek együtt, és küldjék vissza az iskolába a lányukat – nadrágban, vagy az eddiginél rövidebb szoknyában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.