3+1 tipp, hogy hatékonyabban menjen a tanulás

Úgy érzitek, hogy a digitális oktatásban még könnyebb elvonni a figyelmeteket a tanulásról? Ezzel nem vagytok egyedül. Most összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, melyeknek a betartásával egyszerűbb lehet a tananyagra koncentrálni.

  • Eduline

1. Alakítsátok ki a tanulós kuckótokat

Nagyon fontos, hogy legyen otthon egy olyan helyetek, ahol senki nem zavar meg benneteket és kényelmesen tanulhattok. A legtöbb háztartásban már a tesók és a szülők is otthonról tanulnak, illetve dolgoznak, így ennek a kis privát térnek a megtalálása manapság még nélkülözhetetlenebb, mint általában.

2. Szelektáljatok

A tanárok és oktatók olyan sok információt zúdítanak rátok, amit képtelenség lenne megtanulni. Ezért jó, ha megtanultok a lényegre összpontosítani és a rengeteg adathalmazból kitudjátok szűrni, mi a legfontosabb az adott leckéből. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetitek meg, ha kiemelő filccel kihúzzátok a lényeget és jegyzetet, illetve vázlatot írtok az anyagból.

3. Készítsetek rajzokat, ábrákat

Kapjátok elő a filctollakat és színes ceruzákat, és rajzoljatok a leckéhez kapcsolódó folyamatábrákat, diagrammokat. Ezzel a módszerrel nagyon sokat tanulhattok, ugyanis amíg a rajzokat készítitek, addig még jobban elmélyedtek az adott témában.  

+ 1 Tanuljatok közösen

Ki mondta, hogy az otthon maradás egyenlő az egyedül tanulással? Használjátok ki a technikában rejlő lehetőségeket és szervezzetek közös, tanulós délutánokat videó chaten keresztül. Így ti is motiváltabbak lesztek és ez közös élménynek sem utolsó.

Négy hasznos tipp a szakdolgozatíráshoz

A távoktatásra való átállás most nehezíthette a szakdolgozatot írók helyzetét is, leginkább a jó időbeosztáson múlhat a leadásig sok minden. Itt van néhány hasznos tipp, ha még hátravan az utolsó nekifutás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.